Shrek is megmondta

A biztos érzelmi háttérrel megvédhetjük gyermekünket attól, hogy a kellemetlen iskolai élmények mély nyomot hagyjanak bennük. De hogy jön ide Shrek?

Böfögtem az órán. Ezzel a beí­rással jött haza nagyobbik fiam az iskolából két évvel ezelőtt, szeptember elsején. ím ahelyett, hogy leszidtuk volna, inkább csak nevettünk az egészen. Kí­váncsi voltam, hogy kizárólag nekünk vicces-e a történet, és valójában fel kellene-e háborodnunk fiunk neveletlenségén, ezért az esetet megosztottam a Facebookon. Jöttek sorban a hozzászólások: Egészségére!; Shrek is megmondta, hogy jobb kint, mint bent; Helyes, igazi férfi! Bár volt, aki szerint kicsit megdorgálhattuk volna drága gyermekünket, mivel vannak társadalmi és erkölcsi elvárások, amelyeknek meg kell felelnünk.

Igen, az iskolában sok elváráshoz kell a gyerekeknek igazodniuk, néha – szerintem – túl sokhoz is. És meglehet, hogy éppen emiatt sok diák nem örül teljes szí­véből szeptember elsejének, mert már előre retteg a hatalmas mennyiségű tananyagtól, a tanári szigortól, az állandó fegyelmezéstől. Mit tehet a szülő? Nem hurcolhatja állandóan másik iskolába szerencsétlen nebulót. Meg úgyis lesz az új iskolában is valaki vagy valami, akit/amit nem fog kedvelni a gyermek. És egyébként sem oldhatjuk meg állandóan mi az ő problémáját. Amit azonban tehetünk, hogy olyan érzelmi biztonságot nyújtunk neki, amely megvédi a „beirkálós” taní­tó néniktől. Az a jó, ha a vállunkon kisí­rhatja magát (és mi meghallgatjuk, nyugtatjuk, bátorí­tjuk), ha bí­zhat bennünk (és nem élünk vissza a bizalmával, nem beszélünk például a háta mögött a tanárral), ha tudja, hogy mellette állunk (és nem alapból az oktatónak adunk igazat). Ekkor pedig már mit számí­t egy-két beí­rás? A hónap témája rovatunkban az iskolakezdésé a fő szerep: arról olvashatnak, hogyan segí­tsünk gyermekünknek, ha szorong, ha fél, ha esze ágában sincs szeptember elsején beülni az iskolapadba

Amikor lediplomáztam, megfogadtam, hogy soha többet nem vagyok hajlandó tanulni. Elegem volt a vizsgákból, a tanulásból, betű- és számundorom volt. Aztán mégis úgy hozta az élet, hogy elvégeztem egy egyéves szakképzést, ma pedig önszántamból járok angoltanárhoz. Na jó, csak kéthetente egyszer (néha még ezt is lemondom), de ez elég ahhoz, hogy szinten tartsam a tudásomat, és talán egy kicsit fejlődjek is.
Az egész életen át tartó tanulás lehet azonban a fiatalság megőrzésének egyik titka. Mert ma már mindenki fiatal akar maradni. Vagy legalábbis fiatalabbnak akar kinézni, mint amennyi valójában. A pszichológusok szerint négy életkorunk van: 1. a valódi, amikor születtünk, 2. amennyinek kinézünk, 3. ahogyan élünk, 4. amennyinek érezzük magunkat. Ezek közül az elsőre nincs hatásunk, a másik hármat – többé-kevésbé – tudjuk befolyásolni. Pszichológia rovatunkban Jakabffy Éva pszichológus, filozófus arra próbál választ adni, miért akarunk örökre fiatalok maradni, és hogy jó vagy rossz dolog-e az állandó fiatalság hajszolása.
De visszatérve a négy életkor elméletéhez. Nincs igazuk a pszichológusoknak. Az egyik ismerősöm nagymamájának a háborúban elvesztek a papí­rjai, és amikor újakat kért, öt évvel későbbi születési dátumot diktált be. Azután már hivatalosan is letagadhatott öt évet az életkorából. Hiszen papí­rja volt róla.

Megosztom