Élet a mozaikcsaládban

Ahogyan egy hagyományos család élete sem az egyik pillanatról a másikra teljesedik ki, hanem végigjárja a maga fejlődési folyamatát, ugyaní­gy a mozaikcsaládnak is be kell járnia a saját útját. Ehhez azonban, mint minden lélektani folyamathoz, sok idő kell. S közben krí­ziseken, nehézségeken megy át, miként minden együttélés, ám ha a problémákat sikerül jól megoldaniuk a családtagoknak, harmonikus lehet a közös életük.

A mozaikcsalád élete nem az összeköltözéssel kezdődik. Már az előző kapcsolat lezárásával elindul.
– A válás az első fázis, amely maradandó pszichés sebeket okozhat, ha a felek lelkileg nem oldódnak el egymástól – mondja Muhi Mária pszichológus, családterapeuta. – Nemcsak a másik iránt érzett szerelem, de a harag és a sértettség is összeköt érzelmileg, ezért a válás akkor egészséges, ha mindkét fél képes lezárni a párkapcsolatot, ám annak tudatában, hogy csak mint férfi és nő, de nem mint szülők folytatják külön az útjukat.

A szülő-gyermek viszony egy életre szóló kapcsolat. Épp ezért veszedelmes, ha a szülők sértettségükben bevonják a gyerekeket a párkapcsolatukba, és konfliktusmegoldóként vagy pufferként használják őket, azzal ugyanis sérülést okoznak gyermeküknek. De azzal is, ha az új párkapcsolatukban egyben új apát vagy új anyát keresnek. Mert apából és anyából is csak egy van, és ebben a vonatkozásban a gének nem felülí­rhatók. Ha valamelyik szülő megkí­sérli a másik ellen hangolni a gyermekét, olyan konfliktusba kergeti, amely számára feloldhatatlan.

Nagyon féltem a lányomat
(Andrea, 44)

A volt férjem újranősült, és már közös gyerekük is van. Pannát én nevelem, de egy napot náluk tölt hetente. Imádja az apját, de az meg sokszor inkább elmegy focizni, és az új feleségére bí­zza a lányomat. Az új feleség pedig áthí­vja az anyját, mert neki a kisbabával kell foglalkoznia. Ráadásul a két nő még kritizálja is a gyerekem, a fejéhez vágják, hogy otthon sem pakolod el a játékaidat meg anyád ilyen rosszul főz, hogy nem eszel semmit… Próbáltam beszélni az exemmel, de vagy csak hümmög, vagy rám pirí­t, hogy ne szóljak bele a családi ügyeibe. Pedig a gyerek nem azért megy hozzá, hogy két idegen nőnek kelljen engedelmeskednie. És amikor hazajön, és elmeséli, hogy apu csak kicsit volt otthon, de nagyon ügyesen focizik, és ő is focizni akar, de apuval nem mehet, mert az a felnőttek játéka, hát abba beleszakad a szí­vem. Fogalmam sincs, mit tegyek.

– Hiszen a gyerek mindkettejüket szereti, és meg akar felelni, de ha egymásnak szögesen ellentmondó elvárásokkal találkozik, amelyeket lehetetlen teljesí­teni, az ebből fakadó belső konfliktus egy életen átható fájdalmat okozhat a számára – magyarázza a pszichológus. – A legfontosabb, hogy a gyereket megerősí­tsék abban, hogy a válás nem visszafordí­tható, de ettől még lehetnek újra boldogok, csak másként, mint korábban.

Ha azonban az egyik fél nem tudja túltenni magát a váláson, akkor annak is van még dolga, aki már továbblépett. Mert a gyermek érdekei azt diktálják, hogy odafigyeljen a régi társára. í“riási énerő kell hozzá, ezért csak kevesen képesek rá, de az nagyon jó, ha ilyenkor segí­teni tudunk a másik félnek abban, hogy ő is továbblépjen.

Kettős szintér

Amikor a gyerekek először szembesülnek a változással, az többnyire az a pillanat, amikor közlik velük a válás tényét. Ezt a szülők részéről egy hosszas vajúdási időszak előzi meg, amelybe azonban a gyerekek nincsenek beavatva. Ezért, amikor a szülő már úgy érzi, készen áll egy új kapcsolatra, a gyerek még mindig a válást dolgozza fel. Az elvált szülőknek tudomásul kell venniük, hogy a párkapcsolat és a gyermeknevelés szí­ntere különvált, s a kettőt másként és külön kell kezelniük.

Az anyám második férjét egyenesen gyűlöltem
(Kitti, 19)

íllandóan parancsolgatott, mint egy kiképző őrmester. Ötpercenként vakkantott egyet, hogy halkí­tsam le a zenét, kapcsoljam le a villanyt, vigyem le a szemetet, öntözzem meg a virágokat, amikkel telepakolta a nappalinkat… aztán elkezdte megszabni, hogy mikor mehetek a fürdőszobába, meg mit ehetek vacsorára, mert szerinte fogynom kéne. De amikor anyut is diétára akarta fogni, na akkor lett vége a dolognak. A harmadik férj szerencsére teljesen más. Nem akar nevelni, soha nem is akart, azt meg pláne nem mondja meg, mit csináljak. De azt mindig mondja, ha baj van, csak szóljak, rá számí­thatok. Remélem, sokáig együtt maradnak anyuval.

– Nem szerencsés például minden párkapcsolatot bevezetni a gyerek életébe – mondja a terapeuta -, hiszen előfordulhat, hogy mire a gyermek megkedveli az új társat, már el is kell engednie, és mire túlteszi magát a veszteségen, máris ott az újabb partner.

Miként a válás nem a gyerek döntése, úgy az sem, kit választanak új párul a szülei. Ezért nem is választhatnak a gyerekek apa- vagy anyapótlékot, és nem helyes, ha a szülő úgy tesz, mintha a gyermeknek döntési joga lenne ebben.

– Az olyan kérdések például, mint a „Mit szólnál hozzá, ha ő lenne az új apukád?” – nem vezetnek sehová. Mert nincs jó válasz erre. Hiszen akkor mi van a régivel? így kialakulhat a gyerekben a bűntudat, hogy ha szereti az új apukát, akkor már nem szeretheti ugyanúgy a régit. Az újnak is, a réginek is meg anyunak is megfelelni pedig egyszerre nem lehet – mondja Muhi Mária. – Ezért az elvált szülő csakis új társat kereshet magának, de a gyerekének új apukát, anyukát nem.

í“riási csapda az is, ha a szülő a választásba ugyan nem, de új párkapcsolatába be akarja vonni a gyereket. Az olyan mondatok, mint: „Csak azért teszem, hogy neked jó legyen, hogy neked könnyebb legyen” – nem győzhetik meg a gyereket, mert ő azt szeretné, ha a szülei együtt maradnának. A gyerekeknek is időt kell hagyni az új helyzet megszokására. Amit az első pillanattól várhatnak a mozaikcsalád együttélésétől, az az egymás mellett élés minimuma, amelynek a szabályait célszerű előre felállí­tani. És utána lassan haladni, ami az új, családon belüli kapcsolatok kialakulását illeti.

Van egy közös gyermekünk
(Zsuzsa, 41)

Egyéves a közös gyermek, a lányom nyolc, a férjem fiacskája meg hat. A volt férjem Belgiumban él, négy éve nem is láttuk. De a másik anyukával nagyon jó a kapcsolatunk, a kisfiú egy hetet nálunk van, egy hetet meg nála. A gyerekek között azért volt feszültség, még verekedni is kezdtek, de hárman összefogtunk és gyorsan leállí­tottuk. Elmagyaráztuk, hogy a mi családunkban senki nem ütheti meg a másikat. De már sikerült összebarátkozniuk, í­gy mertem új babát vállalni. Bár az elején féltem, hogy Atika bántani fogja. Ezért is mondtuk meg neki gyorsan, hogy kistestvér érkezik, megmutattuk az ultrahangos fotókat, de nem reagált rá. Akkor kezdte érdekelni a dolog, amikor a hasam kigömbölyödött. Úgy ölelgette, puszilgatta, teljesen megdöbbentem. Mikor hazahoztuk a kórházból, és megmutattuk neki, azt mondta, ő gondolta, hogy aranyos baba lesz, de azt nem, hogy ennyire. A lányom viszont nagyon féltékeny lett, mondta is, hogy nem akar a családba még egy kislányt. Lehet, egy kicsit elhanyagoltam, annyira koncentráltam, hogy a kisfiú jól fogadja a jövevényt. Nem könnyű, de most próbáljuk újra egyensúlyba hozni a dolgokat.

Ki neveli a gyereket?

Minden családban két fontos alrendszer működik: a házastársi és a gyermeki. És minden családnak, a hagyományos és a mozaikcsaládnak is a párkapcsolat az alapja. A gyermeknevelés azonban nem lehet az új partner felelőssége. Hiszen egyrészt a gyermek számára mégiscsak egy idegen ember, másrészt a feladat túlzott terhet róna az új társra is, különösen akkor, ha neki még nincsen gyermeke, és í­gy még nem próbálta ki magát szülői szerepben.

– Ha ezt kérik vagy egyenesen elvárják tőle, akkor a tipikus esetekben úgy áll a feladathoz, hogy csak akarni kell, és nem olyan nagy ügy a gyereknevelés vagy épp ellenkezőleg, megijed az óriási feladattól és fogalma sincs, miként lásson hozzá – fejti ki a pszichológus. – De bárhogy is kezd neki, mindenképp konfliktus lesz az eredménye. Még akkor sem szabad az apai vagy anyai szerepet felölteni, ha nagyon pici a gyerek. Aki jövevényként szülői szerep szerint akar élni a családban, az végül is a vér szerinti apát vagy anyát megbántja és kizárja. És ezt a gyerek is érzékeli.

Ezért sem szerencsés azt elvárni, hogy az új családtagot apának vagy anyának szólí­tsa a gyermek. Fogadja úgy el, mint egy idősebb barátot vagy támogató családtagot, aki jelen van az életében, s aki értékes, hiszen az apja vagy az anyja társa. Az új apa vagy anya még akkor sem léphet igazán a régi helyébe, ha az elvált fél távol tartja magát a mozaikcsaládtól, sőt szülőként volt párját magára hagyja. A távolság nem szünteti meg a létezése tudatát. De az, hogy nem lehet apja helyett apja, nem jelenti azt, hogy az új partner nem alakí­that ki erős, szeretetteljes és szoros kapcsolatot a gyermekkel.

Az örökbefogadás modern elméletei szerint még az örökbefogadó szülőknek sem jó, ha édes szülőkként viselkednek. Minél korábban mondják meg az igazat, annál jobb, ezért akár már a csecsemőnek is elmesélhetik, hogyan került hozzájuk, már olyan korán is, amikor a szavakat még nem is érti.

– A titok ugyanis mérgez – mondja a szakértő -, és minél tovább titkolják a gyermek előtt, hogy örökbe fogadták, annál jobban kergetik magukat csapdába, mert egyre nehezebb elmondani, és egyre nagyobb a valószí­nűsége, hogy a gyerek valahogyan rájön az igazságra, vagy valakitől véletlenül megtudja.

Jogok és kötelességek

Jogai, kötelessége és felelőssége mindig a szülőnek van a gyermekkel szemben. Ezért fegyelmeznie is neki kell. De mert a fegyelmezés mindig a konfliktusmegoldás egy eszköze, ezért a szülőnek, aki az új család mindennapos problémáiban magára maradt ebben a szerepben, kényelmes olykor átadnia a feladatot a társának, gondolván, most oldja meg a másik a helyzetet. Ez azonban nem célravezető, és nagyon megterhelheti az együttélést.

Az új társnak nagyobb távolságtartással, fegyelmezés helyett mintaadással érdemes viszonyulnia a gyermekhez. És ha konfliktusa támad vele, akkor is a társával érdemes megbeszélnie a helyzetet, akinek részt kell vennie a probléma megoldásában.

Hétköznapi szituációkban és már óvodáskorban előfordulhat, hogy az újdonsült nevelőszülőnek óriási erőfeszí­tésbe kerül elérnie, hogy a gyermek hallgasson rá. Mert az első, amit a fejéhez vág a kicsi, hogy nem vagy az apám-anyám. S ezzel a kijelentéssel szemben a felnőtt védtelen, hiszen amit a gyerek mond, az í­gy igaz.

– Ezért nagyon fontos, hogy felhatalmazást kapjon a szülőtől – mondja a pszichológus -, és előzetesen megbeszéljék a gyermek előtt, hogy ha a pótszülőnek egyedül kell vigyáznia rá, akkor milyen szabályok érvényesek. így a gyermek számára is világos lesz, hogy a felnőtt felhatalmazást kapott, a felnőtt pedig hivatkozhat a közös megállapodásra.

Testvérvilág

A szülők sokszor úgy gondolják, ha hasonló korú gyerekeket összeterelnek, akkor mi sem természetesebb, minthogy azonnal felszabadultan és örömmel játszani kezdenek. Ez persze nem í­gy történik, sokszor még vendégségben sem, nemhogy akkor, amikor családi együttélésről van szó. Hiszen amellett, hogy a gyerekek személyisége jelentősen különbözhet egymástól, még eltérő szabályrendszer szerint is nevelkedtek ez idáig. így ami az összeköltözéskor elvárható, az az együttélés alapvető normáinak betartása – köszönjenek egymásnak, és ne vágják rá a másikra az ajtót…

Elemi hibák:

– A szeretetet nem lehet elvárni és megparancsolni sem. Elvárni csak az elemi tisztességet lehet. A szeretet ajándék.

– Az együttélés szabályait érdemes előre felállí­tani. Mert a hétköznapi apróságok is hatalmas galibát tudnak okozni.

– Minden összehasonlí­tási helyzetet kerülni kell – sem a párunkat, sem a régi társunkat, sem a gyereket nem szabad összehasonlí­tani senkivel.

– Nem szabad elvárni, hogy a gyerek anyának, apának szólí­tsa a nevelőszülőt. Mert úgy érezheti, ezzel megpróbálják kiszorí­tani a vér szerinti apukáját-anyukáját. – A mozaikcsalád megalakulásakor nagyon fontos, hogy a házaspár előre felállí­tsa a szabályokat és kijelölje a határokat. Hogy mindenki tudja, minek hol a helye, hol van az ő személyes tere, mikor van a reggeli, hogyan használják a fürdőszobát… – javasolja a szakértő. – Mert az ilyen apróságokból szoktak a legnagyobb konfliktusok kirobbanni, í­gy jobb ezeket megelőzni. A testvérek folyamatosan összehasonlí­tják magukat, és az életkorbeli eltérések következményeként minden családban megjelennek a – ha neki lehet, akkor nekem miért nem – tí­pusú kérdések.

A mozaikcsaládban azonban ezeket nagyon pontosan meg kell magyarázni, mert ebben az esetben rögtön jön mellé a második kérdés is: lehet, hogy nekem azért nem engedi, mert nem az ő gyereke vagyok?
Ha új gyerek érkezik a családba, ráadásul, ha a mozaikházaspár első közös gyermeke, azt sem könnyű a többieknek elviselniük. És mert a csecsemő mindig kitüntetett figyelmet kap, sokáig azt érezhetik, hogy őket nem szeretik annyira. Ekkor nagyon fontos elmagyarázni a gyerekeknek, hogy a szeretet nem fogy. Hanem sokszorozódik.

Visszajáró apa, anya

Hogy a régi család vagy a külön élő anya-apa hogyan vegyen részt a mozaikcsalád életében, arra nincs egyetlen ideális megoldás. Ahány család, annyiféleképpen történhet, ez megegyezés kérdése. De egy harmonikusan működő mozaikcsaládnak még előnye is lehet – azon túl, hogy eggyel több ember szereti a gyermeket, az meg is tanulja rugalmasan kezelni a kapcsolatait, és ugyaní­gy alkalmazkodni a helyzetekhez, azáltal, hogy több helyen van otthon.

– Fontos, hogy a távol élő szülőt ne zárják ki a gyermek életéből – mondja a terapeuta -, ugyanakkor az is járhat feszültséggel, ha egy felhőtlenül jó viszony folyományaként olyannyira beavatkozik a mozaikcsalád életébe, hogy az új partner érzi kiszorí­tva magát. Ezért a szabályok felállí­tásánál arra kell törekedni, hogy mindenkinek az igényei terí­tékre kerüljenek.

Nyolcéves voltam, amikor megszületett a félhúgom
(Lilla, 24)

Ma 16 éves, és már egész jól kijövünk egymással, igyekszem is… De neki minden könnyebb volt, igazi családban élt, és ott voltam neki pluszban én is, a nagy és okos nővér, akinek kötelessége segí­teni. Nem mondom, hogy ma nem szeretem, de az az erős testvéri kötelék, ami másoknál megvan, bennem nem alakult ki. Sokáig bűntudatom is volt, de végül is, nem együtt nőttünk fel, és a szüleim is nagyon csúnyán váltak el, ezért volt elég bajom kistesó nélkül is.

A gyerekek nagyon jól tudnak alkalmazkodni a két otthon eltérő szabályaihoz, sőt akarnak is, mert igénylik azt, hogy nyugodt környezetben éljenek. Magától értetődő módon kezelik, de ez erőfeszí­tésbe is kerül a részükről. Az esetek többségében ez csak utóbb derül ki: amí­g ugyanis a gyerek akár csak apró feszültséget is érzékel, ha kérdezik sem mesél arról, hogy mi volt anyánál-apánál. így, amikor elkezd mesélni, az a kapcsolat rendeződését jelenti.

De miként a hagyományos családok élete sem folyamatos, felhőtlen boldogságban telik, úgy a mozaikcsaládoké sem – arra kell törekedni, hogy több harmonikus pillanat legyen az életükben, mint amennyi problémákkal tarkí­tott. Konfliktusok mindig is lesznek, kudarcok is érnek mindenkit, ha azonban a felnőttek képesek példát mutatni, egymással és a gyerekekkel is tisztelettel bánni és egymás iránti érzéseiket is kifejezni, az egy nagyon jó, harmonikus mozaikcsalád alapját képezheti.

 

Megosztom