Mit vegyek neki?

íœnnepek előtt minden szülő lázban ég: mit vegyen, milyen játékkal lepje meg gyermekét. Engedjék meg, hogy ? hiszen nyakunkon a Mikulás és a karácsony ? megpróbáljak néhány tanácsot adni.

Sok felnőttel találkoztam már, aki a játékszereket elsősorban önmagának veszi. Az apák például már másfél-két esztendős gyereküknek is szí­vesen vásárolnak (vagy vásárolnának) villanyvasutat (terepasztallal és minden szükséges tartozékkal együtt), vagy megveszik (vagy megvennék) a napjainkban divatos számí­tógépes játékokat is, egyszerűen azért, mert ők maguk nagyon szeretnének játszani vele. Félre ne értsenek: nem nehezményezem, ha a felnőttek játszanak, de ha egy fiatalos lelkű atya villanyvasút után áhí­tozik, legyen benne annyi bátorság, hogy azt önmaga számára vegye meg, ne áltassa környezetét (főleg pedig gyermekét) azzal, hogy ajándékba adja. A gyereknek ugyanis nagyon kevés öröme telik az ilyen ?ajándékban”, legfeljebb távolról nézheti, hogyan játszik vele az apja. Egyedül nem férhet hozzá a játékhoz, mert a szülők gondosan elzárják tőle. ?Egy vagyont fizettünk érte, nem engedhetjük, hogy tönkretegye!? ? mondják. Akkor már jobb, ha meg sem veszik a játékot: olcsóbb ? és a gyerek sem jár rosszabbul. Láttam olyan szülőt is, aki ugyan nem saját használatára, de mégis saját örömére vásárolta a játékokat. Az ilyen szülő általában í­gy érvel: ?Nekem nem tudtak játékot venni a szüleim gyermekkoromban, azt akarom, hogy az én gyerekemnek mindene meglegyen!? Ezt az érvelést igazán megértem. Tudom, hogy ilyenkor a szülő a saját gyermekkorára gondol; hogy milyen sokszor állt vágyakozva a játékboltok csillogó kirakatai előtt, és milyen keveset kaphatott meg azokból a játékokból, amelyeket olyan nagyon szeretett volna. De kérem, gondolják meg: csakugyan mindennek az ellenkezője a helyes? A gyerek, akinek nincs módja szí­vből vágyakozni valami után, mert mindent megkap, mielőtt a kí­vánság határozott formát öltene benne, nem ismeri meg azt a tiszta örömet, amit az ajándék jelent, és igazán értékelni sem lesz képes a tárgyakat, amelyek körülveszik őt. Sajnos, olyan szülő is akad, aki a játékot önmaga helyett adja gyermekének. Ilyenkor, karácsony táján, az üzletekben a lehető legdrágább játékszereket keresi, mert a gyerekének szánt ajándékkal a saját lelkiismeretét nyugtatja meg. ?Tessék körülnézni a kisfiam szobájában ? mondja ?, mindene megvan, amit egy gyerek csak kí­vánhat magának. Ráadásul mindenből a legszebb, a legjobb, a legdrágább…, nem tudom, mi hiányozhat még neki?? Én tudom ? gondolom magamban (ha nagyon muszáj, meg is mondom) ?, a szülei hiányoznak, akik folyton sietnek, sohasem érnek rá, akik úgy vélik, hogy a drága ruhák és pompás játékok megvásárlásával eleget tettek valamennyi szülői kötelességüknek. Példájuk alapján foglaljuk most össze a helyes játékvásárlás legfontosabb alapelveit. Az életkornak megfelelő játék legyen. Bármilyen nagyszerű is egy játék, ha meghaladja a gyerek ? általában az életkorból adódó ? képességeit, rendeltetésszerű használatra alkalmatlan. (Tapasztalatom szerint a játékboltok eladói általában tudják, hogy egy-egy játékszer hány esztendős gyereknek ajánlható.) Részesí­tsük előnyben az ötletességet, alkotó fantáziát igénylő játékokat! A gyerek elsősorban azokat a játékszereket élvezi, amelyekbe ?belejátszhatja? gazdag fantáziavilágát, és a valóságot hűségesen másoló formák, eszközök nem kötik gúzsba alkotókedvét. Ötéves kora után a gyerek egyre jobban közeledik játékaiban is a valóság forma-, eszköz- és szokásvilágához, bár az alkotó játékok (például a különféle kockák, épí­tőszekrények és í­gy tovább) továbbra is fontos szerepet játszanak életében. Ne sajnáljuk a játékot. A játékszer a gyerek tulajdona, tehát semmi körülmények között se vegyünk olyan ajándékot, amit azután félünk a gyerek kezébe adni! Ne felejtsük el, hogy a gyerek szemében a játékszer értéke nincs arányban annak üzleti árával! Sokszor megfigyeltem már, hogy a gyerek jobban örült a doboznak, mint a benne levő méregdrága játékszernek. Ha nem veszünk túlságosan drága játékokat, az sem bánt bennünket annyira, ha a gyerek egy-kettőre szétszedi. Higgyék el: ilyen esetekben nem ?rosszaság? vagy rombolási vágy vezeti a gyereket, hanem a nagyon is emberi kí­váncsiság: mi van belül? Figyelmeztessük, kérjük meg őt, hogy vigyázzon játékaira, de ne essünk túlságosan kétségbe, ha alkalomadtán a vágy olyan erőssé válik benne, hogy képtelen betartani í­géretét. Ne igyekezzünk azonnal pótolni az összetört vagy szétszedett játékszereket! Éspedig két okból ne: az egyik az, hogy a gyerek pompásan el tud játszani a törött vagy hiányos játékokkal is, a másik viszont egy nagyon fontos nevelési elv: a gyerek sohasem fogja komolyan venni figyelmeztetéseinket, ha megszokja, megtanulja, hogy a tönkrement játékok helyett úgyis azonnal újakat kap. Mindig tartsuk szem előtt a játékszerek esztétikai értékét, is! A játékszerek a gyerek legközelebbi környezetének részei, í­gy az í­zlés, a szépérzék fejlesztésében rendkí­vül fontos szerepet töltenek be. Vigyázzunk tehát, hogy a megvásárolt játékszerek szí­nei lehetőleg élénkek, melegek, változatosak legyenek, az alakok, a formák pedig í­zlésesek, esztétikusak. Nem baj az, ha a nyuszi piros, az elefánt sárga, a lényeg az, hogy kellemesek, kedvesek legyenek és ? nem tudom másképp fogalmazni ? jó legyen rájuk nézni. Minden szülőnek sikeres bevásárlást kí­vánok!

Megosztom