Testvérke érkezik

Sokat és sokszor írtak már arról a lelkesedéssel, várakozással vegyes szorongásról, mellyel a szülők az első gyermek érkezését övezik.

A második gyermek jelentkezésekor a várakozáshoz már jóval kevesebb szorongás kapcsolódik, hiszen az előző néhány év során a szülők már nagyon sok tapasztalatot gyűjtöttek össze, és többé-kevésbé határozott képük van azokról az élményekről és feladatokról, amelyekre a születést követően számíthatnak. A gond, ami ilyenkor a leginkább foglalkoztatja őket: vajon gyermekük hogyan fogadja majd testvérkéjét? Nem lesz-e féltékeny az újonnan érkezőre, és hogyan tudja a szülő befolyásolni a testvérek közötti kapcsolat alakulását?

Vizsgálati adatokból, de tapasztalatokból is tudjuk, hogy a csecsemők nagyon érdeklődnek a gyerekek iránt. A hat hónapos babák és idősebb testvéreik között már gyakran figyelhetők meg szívderítő interakciók, és egyéves korára a kisebb testvér körülbelül ugyanannyi időt tölt el bátyjával vagy nővérével, mint édesanyjával ? és általában jóval többet, mint édesapjával. A testvérek egymás iránti érdeklődését jelzi, hogy a gyerekek minden kétséget kizáróan utánozzák egymást! A kisebb már csecsemőkorában is utánozni igyekszik az idősebbet, és a másfél évesek a közös játékoknak több mint harmadában idősebb testvérüket modellálják. Ugyanakkor az is előfordul, hogy az idősebb utánozza a fiatalabbat, bizonyítva, hogy a testvérek kapcsolatát egyfajta ?reciprocitás? (kölcsönösség) jellemzi: magam is gyakran láttam, milyen örömteli izgalmat jelent a testvérek számára, ha bizonyos tevékenységeket egymást kölcsönösen kiegészítve, és utánozva, ?tandemben? végezhetnek. Egy kétéves ikerpárról jegyzi fel a szakirodalom, hogy reggelente, az ágyban fekve hosszú ?beszélgetéseket? folytattak egymással: szavakat, és különböző ?zajokat? cseréltek, és mivel gondosan odafigyeltek egymás ?üzenetére?, ténykedésük szabályos ?dialógusok? formájában zajlott.

Az utánzás mellett a testvérkapcsolatokat szélsőséges érzelmek jellemzik. Nem arról van tehát szó, hogy akadnak testvérek, akik kevésbé, mások pedig jobban szeretik egymást, hanem arról, hogy szinte kivétel nélkül valamennyi testvérpárnál az ellentétes érzelmek erőteljes hullámzása figyelhető meg: néha versengenek és gyűlölködnek, máskor együttműködnek és látványosan szeretik egymást, az egyik pillanatban összevesznek a játékokon, a másikban pedig osztozkodnak ?kincseiken?. A gyerekek meglepő pontossággal képesek ?ráérezni? testvérük hangulati állapotaira, így pontosan tudják, mivel szerezhetnek örömet neki, de azt is: hogyan bosszanthatják fel ?öcsikéjüket? vagy ?húgocskájukat?! Aki látta már, hogy a három év körüli gyermek időnként milyen élvezettel teszi húga keze ügyébe azt a játékállatot, amelyről tudja, hogy testvéréből rémült sikoltásokat ?csal elő?, pontosan tudja, hogy a testvérek milyen hihetetlenül kifinomultan ? a másik bőrébe bújva ? tudnak kötekedni, és csalhatatlan érzékkel találják meg azt az egyetlen, látszólag jelentéktelen szót, vagy hajtják végre azt az alig észrevehető mozdulatot, amellyel testvérüket időnként az őrületbe kergetik.

Az a különös beleérző képesség, melynek segítségével a testvérek olyan eredményesen bosszantják egymást, megmutatkozik abban is, ahogy az idősebb testvér esetenként gondoskodik a kisebbről. Az óvodáskorú idősebb testvér igen sokszor egyfajta ?szülői? érdeklődést mutat csecsemőkorú öccse vagy húga iránt: aggódik érte, ha sír, megpróbálja ? általában megindítóan groteszk igyekezettel ? szórakoztatni őt, betakarja, ha úgy gondolja, testvérkéje fázik, és ? ha anyu megengedi ? még cucliztatja is. (A ?rosszmájú? pszichológusok úgy vélik azonban, hogy ennek az esetlenül bájos és buzgó gondoskodásnak nem feltétlenül a tiszta, ?hamvas? szeretet az oka; előfordulhat, hogy az idősebb testvér ilyen jellegű magatartását éppen a féltékenység és az a vágy motiválja, hogy a szülők figyelmét a ?betolakodó jövevény? helyett újra maga felé fordítsa. Erről legközelebb részletesebben írok majd.) A vizsgálatok szerint a testvérek interakcióinak körülbelül a harmada kötekedő, és ? el kell ismernünk ? az esetek jelentős részében az idősebb testvér az, aki bosszantja a kisebbet. Persze azért a kicsit sem kell félteni! Két-három éves korára ? miközben imádja, és lépten-nyomon utánozza bátyját vagy nővérét ? ő is pompás ?testvérpukkasztó? eszközökkel rendelkezik, melyeknek működtetéséhez rendszeresen igyekszik kihasználni pozícióját a családban. Amennyiben a szülő alkalomról alkalomra úgy inti le ?eltűnt?, vagy éppen összetört játéka miatt dühöngő idősebb gyermekét, hogy ?Okos enged, szamár szenved?, vagy ?Hagyd rá, ő a kisebb? ? könnyen elérheti, hogy a testvérek tartósan megutálják egymást.

A témát a jövő hónapban a testvérféltékenységgel folytatom, kitérve azokra a szülői lehetőségekre is, melyeknek alkalmazásával ez a fájdalmas, kapcsolatokat romboló és korántsem veszélytelen érzés a megfelelő keretek között tartható.

Megosztom