A kétkezes gyerekeknél gyakoribbak a tanulási nehézségek
Megjelenés dátuma: 2010.02.02.
A kétkezes gyerekeknél gyakrabban fordul elő mentális, nyelvi és tanulási probléma.
Nagyjából minden századik gyerek a jobb és a bal kezét is
egyformán jól használja, azaz kétkezes. A londoni Imperial College kutatói több
európai országban tevékenykedő kollégájukkal közösen azt javasolják, hogy a
tanárok és az egészségügyi szakemberek különösen figyeljenek ezekre a
gyerekekre.
A kutatók közel 8 ezer 7-8 éves finn gyerek adatait
tekintették át, akik között 87 kétkezes volt. Megállapították, hogy a kétkezes
gyerekeknél kétszer gyakrabban adódott probléma az iskolai teljesítményükkel,
illetve nyelvi nehézségeik a jobbkezes gyerekekhez képest.
15-16 éves korukat elérve - az újabb felmérésnél - a
kétkezes kamaszoknál szintén kétszer nagyobb volt a kockázata a
figyelemzavarnak és hiperaktivitásnak.
Kevéssé ismert, mi tesz valakit kétkezessé, ám azt tudják a
kutatók, hogy a kezesség az agy féltekéihez köthető. A kutatás
vezetője elmondta, további vizsgálatokat tartanak szükségesnek annak
kiderítésére, hogy milyen agyi különbözőségek magyarázhatják a két kéz azonos
értékű használatát, valamint a kétkezességből eredő nehézségeket.