Nyima kalandjai

Nyima furcsa fiatalember volt, szinte minden idejét a szobájában töltötte, és a régi írásokat olvasgatta. Az apja ki akarta csalogatni a szobából, rá akarta bírni, hogy csináljon végre valamit. Egy aranypénzt dobott az ajtó elé és felkiáltott.

– Gyere csak ki, Nyima!

A fiú kelletlenül kilépett az ajtón, s nyomban meglátta az aranypénzt.

– Apám! Apám! Nézd, mit találtam! – kiáltotta.

Az apja csak mosolygott.

– Szerencsés vagy, fiam. Nézd csak meg, hátha az udvaron is találsz valamit – felelte az apja.

Nyima kiment az udvarra, és ott is talált egy aranypénzt.

– Apám! Apám! Tényleg szerencsés vagyok. Két aranypénzt találtam

egyetlen nap alatt!

Másnap az apja az udvaron, és a kapu előtt ejtett el egy-egy aranypénzt.

– Gyere csak ki, Nyima! – kiáltott be a házba.

A fiú kilépett, és megtalálta a két aranyat.

Harmadnap is két aranyat talált: egyet a kapunál, egyet az utcán, a kapu előtt.

– Most már hat aranyad van – mondta neki az apja. – Eredj, vegyél magadnak valamit!

Nyima boldogan elindult, kisétált a piacra, és két aranyért vett egy macskát. Hazafelé indult, amikor látta, hogy három vásott kölyök egy kutyát kínoz. Gyorsan megvette tőlük a kutyát két aranyért, annyira megsajnálta a szerencsétlen állatot. Már majdnem hazaért, amikor találkozott egy vadásszal, aki egy fehér kígyót tartott a kezében. Annyira megtetszett neki a kígyó, hogy gyorsan megvette, két aranyat fizetett érte.

– Mondd csak, te vadász, hol találtad ezt a kígyót? – kérdezte Nyima.

A vadász elmondta, hogy az erdő szélén, egy nagy kő alatt. Nyima megköszönte neki a kígyót és hazament.

– No, fiam, mit vettél a hat aranyon? – kérdezte az apja.

Nyima megmutatta a macskát, a kutyát, meg a kígyót. Az apja nem szólt semmit, csak a fejét csóválta.

Másnap Nyima kiment az erdő szélére, megkereste a nagy követ, és letette mellé a kis, fehér kígyót.

– Menj, barátom, szabad vagy!

A kígyó szisszent egyet, majd megszólalt:

– Köszönöm neked, Nyima, amit értem tettél. Ha segítségre van szükséged, csak gyere ki ide, itt megtalálsz.

Nyima hazament. Az apja közben sokat gondolkodott, és arra jutott, hogy az ő fiánál nincs ostobább ember az egész világon.

– Hogy lehet valaki olyan balga, hogy két aranyat ad egy sovány macskáért, kettőt egy bolhás kutyáért, és kettőt egy nyomorult kis kígyóért, amit

aztán szabadon ereszt? – kiáltotta. – Fogd a macskádat meg a kutyádat, és

takarodj a házamból! Semmi helyetek nincs itt!

Nyima szomorúan fogta a kutyát meg a macskát és elballagott. Nem tudta, hova mehetne, de eszébe jutott, amit a kis fehér kígyó mondott ne¬ki. Kiment az erdő szélére és felkiáltott.

– Kis fehér kígyó! Segíts!

A kis fehér kígyó előjött, és Nyima elmondta neki, mi történt.

– Egyet se félj, ne szomorkodj, Nyima – mondta erre a kis fehér kígyó. – Segítek neked. Tudd meg, a Sárkánykirály fia vagyok. Menj el az apám palotájához. Az apám meg akar majd jutalmazni azért, hogy megmentettél, aranyat, ezüstöt fog kínálni neked, de ne fogadj el semmit, mert az az arany, az az ezüst homokká válik, ahogy elhagyod a palotát. Azt a kis aranytálat kérd el az apámtól, ami ott lesz a tűz mellett. Meglásd, neked fogja adni.

Nyima pontosan azt tette, amit a kis fehér kígyó tanácsolt neki, és meg is kapta a kis aranytálat. Megtudta, hogy varázstálra tett szert, amiben minden megtermett, amit csak kívánt. Amikor megéhezett, vagy a kutya, esetleg a macska akart enni, csak gondolt egyet, és máris finom falatok jelentek meg a tálban.

Mivel haza nem térhetett, útnak indult a világban. Egy nap aztán egy folyó partjára ért a kutyájával, meg a macskájával. Szép hely volt, tetszett is neki. Lehunyta a szemét, és azt kívánta, bárcsak lenne egy háza ott, a folyó partján. Amikor kinyitotta a szemét, a ház már pontosan ott állt, ahová kívánta. Attól fogva boldogan élt a házban a kutyájával meg a macskájával.

A közelben, a folyó túlsó partján uralkodó király tudomást szerzett az aranytálról, és meg akarta kaparintani. Egy démont küldött el érte. Így szólt a démonhoz:

– Naponta egy embert áldozok neked, ha megszerzed nekem azt az

aranytálat!

A démon örömmel ráállt az alkura, emberré változott, és kiment a folyó partjára. Nyima meglátta őt, ahogy ott integetett a túlsó parton.

– Ejnye – mormolta halkan. – Az az ember éppen olyan szegény, mint

én magam. Segítenem kell rajta!

Az aranyedényre nézett, és hangosan kimondta:

– Hozd át azt az embert erre a partra!

S lám, az emberré változott démon rögvest megjelent mellette. Nyima nem is sejtette, hogy valójában kicsoda, egyszerű, jó embernek látta. Attól fogva együtt laktak, Nyima mindennel ellátta a démonembert.

Egy nap aztán Nyima így szólt:

– Elmegyek, meglátogatom az apámat. Kérlek szépen, ügyelj a kutyámra meg a macskámra, etesd őket, ahogy kell. Itt hagyom neked az arany¬tálat, már láttad, mire képes.

Nyima elindult, a démon meg fogta az aranytálat, és elvitte a királynak.

A kutya meg a macska mindent látott; el is határozták, hogy visszaszerzik a tálat. Beosontak a király palotájába, ahol látták, hogy a király éppen a démonnal beszélget.

–Hol az aranytál? – kérdezte a démon. – Jól el kell rejtened, nehogy Nyima visszalopja.

– Ne aggódj! – nevetett a király. – Biztonságos helyen van, az Egérkirály vigyáz rá.

A macska erre elment az Egérkirály palotájához, lefeküdt a kapu előtt, halottnak tettette magát. Kis idő múlva néhány egér odabentről meglátta, hogy egy ellenség, egy macska fekszik döglötten a kapu előtt. Kifutottak hozzá, körbeugrálták, a bajszát cibálták. A macska meg se moccant.

Az egyik egér megvitte a hírt az Egérkirálynak, aki rögvest kisietett a kapu elé, és ugrándozni kezdett a macska hasán. Akkor aztán a macska hirtelen megmozdult, és elkapta az Egérkirályt. – Add ide az aranytálat, különben felfallak! – mondta. Az egerek nem tehettek mást, átadták a macskának az aranytálat, aki visszaadta nekik a királyukat. A macska elindult hazafelé. Találkozott a kutyával, és együtt mentek le a folyóhoz. A macska a fogai közé kapta a tálat, majd mindketten beleugrottak a vízbe, úszni kezdtek.

– Hogy sikerült visszaszerezned a tálat? – kérdezte a kutya. A macska nem válaszolt.

– Mondd már el! – morgott a kutya úszás közben. – Hogy szerezted vissza? A macska még mindig nem felelt.

– Ejnye! – dühöngött a kutya. – Hát olyan nagy hősnek képzeled magad, hogy már szóra se méltatsz?

– De igen, csak... – mondta a macska, és ahogy kinyitotta a száját, az aranytál a folyóba esett. A macska lebukott a víz alá, és látta, hogy arra úszik egy nagy hal, és elkapja a tálat. A hal a tálat, a macska pedig a halat kapta a szájába.

A kutya és a macska kiért a partra. Fogták a tálat, a halat visszadobták a vízbe, majd bementek a házba, és megvárták Nyimát. Mindent elmondtak a gazdájuknak.

Másnap az ember képében megjelenő démon megint ott integetett a folyó partján, most azonban nem volt szerencséje, mert Nyima már tudta ró¬la, miféle szerzet, és mit akar. A démon feladta a próbálkozást és elment.

Kis idő múlva halk kiáltás ütötte meg Nyima fülét.

– Segítség... Segítség... Segítség...

Nyima kinézett az ablakon, de csak nevetett, amikor meglátta a démont, aki úgy kapálózott a vízben, mintha menten belefúlna.

– Csak kapálózz! Neked már nem hiszek! – kiáltotta Nyima.

A démon nem tehetett mást, kimászott a partra, és csuromvizesen elballagott.

Telt-múlt az idő. Egy szép nyári napon Nyima elment a királyhoz, és feleségül kérte a leányát, akiről azt hallotta, nagyon szép és okos. Miután el¬mondta, mit kíván, a király végigmérte, majd bosszúsan megcsóválta a fejét.

– Szegény vagy, hogy merészeled feleségül kérni a lányomat? – kiáltotta. – Katonák! Vágjátok le a fejét!

Ekkor lépett be a terembe a hercegnő, aki nyomban beleszeretett Nyimába. Kiáltozni kezdett.

– Jaj, apám, édesapám! Ne ölesd meg ezt a fiút! A felesége akarok lenni!

– Soha! Ezt nem engedhetem meg! – mondta a király, majd amikor meg¬nyugodott, elgondolkodott, és így folytatta. – Jól van, Nyima. Ha feleségül akarod venni a lányomat, be kell bizonyítanod, hogy méltó vagy rá. Hozz nekem egy zsák aranyat, egy szögletes tojást, meg egy nagy gyöngyöt, és intézd el, hogy a hónap tizenötödik napján háromszor megdörrenjen az ég!

Nyima bólintott és elsietett. Elhatározta, felkeresi az erdőben lakó vén bölcset, s tanácsot kér tőle. Ahogy ment, mendegélt, egyszer csak egy kis szentélyhez ért.

– Jaj, nem tudom, miért nem hoznak virágot nekem az emberek! – kiáltott fel a szentélyben álló szobor.

– Én sem tudom, de ezt is megkérdem a vén bölcstől – mondta Nyima. Továbbment, és egy embert látott, aki egy satnya fa alatt üldögélt.

– Jaj, nem tudom, miért száradt ki ez a fa!  siránkozott az ember.

– Én sem tudom, de ezt is megkérdem a vén bölcstől – mondta Nyima. Továbbment, és kicsivel később találkozott egy sárkánnyal.

– Jaj, nem tudom, miért nem tudok repülni! – nyöszörgött a sárkány.

– Én sem tudom, de ezt is megkérdem a vén bölcstől – mondta Nyima.

Ahogy beért az erdőbe, egyszer csak találkozott egy hófehér hajú öreg¬emberrel.

– Hová, hová, fiam? – kérdezte a vénember Nyimától.

– A vén bölcshöz tartok.

– Én vagyok a vén bölcs – mondta a fehér hajú.

Nyima ekkor elbeszélte neki a történetét, és tanácsot kért, hogyan segíthetne azokon, akikkel útközben találkozott.

A vén bölcs így válaszolt:

– A sárkány azért nem tud felszállni, mert amikor ivott, lenyelt egy nagy gyöngyöt. Ha azt kiveszed a hasából, megint szárnyra kaphat. A fa azért sorvadozik, mert egy zsák arany van a gyökerei között. Ha azt kiásod onnan, megint virulni fog. A szentélyben, az isten szobra alatt egy szögletes tojás van. Ha azt kiveszed onnan, az emberek megint virágot hordanak majd a szoborhoz.

Nyima megköszönte a tanácsokat a vén bölcsnek, és elindult visszafelé. Amikor a sárkányhoz ért, így szólt hozzá:

– Egy kő van a hasadban. Hagyd, hogy azt kivegyem, és megint tudsz majd repülni. Segítek neked, de ígérd meg, hogy a hónap tizenötödik napján megjelensz a király palotája fölött, és háromszor mennydörögsz!

– Megígérem, meg én, csak segíts! – fogadkozott a sárkány.

Nyima kivette a sárkány hasából a gyöngyöt, majd kiásta a zsák aranyat a fa gyökerei közül, végül pedig kivette a szögletes tojást az isten szobra alól. Ezután visszatért a palotába, és minden kincset a király elé szórt.

Amikor aztán a hónap tizenötödik napján háromszor is megdörrent az ég, a király nem tehetett más, hozzáadta a lányát Nyimához. Idővel Nyima lett a király, és boldogan élt a feleségével és az apjával, akit magához költöztetett.

Novella Kiadó