A varázslat

Egyszer volt, hol nem volt, amikor a szita a szalmában volt, és a dzsinnek dárdát hajigáltak a fürdőben, a bolhák teherhordók, a tevék meg kikiáltók voltak, és Allah teremtményei népesítették be a Földet, élt egyszer egy szultán.

Ez a szultán minden ügyet a vezíreire hagyott, ő maga csak utazgatott meg szórakozott. Egyszer azonban ráunt mindenre. Ekkor megnősült, s mivel az új asszonyt nagyon érdekelte a bűbájosság, unalmában a szultán is varázslással kezdte múlatni az időt, például a katonáit labdává változtatta, aztán feldobálta és elkapdosta őket.

A szultánnak volt egy szófogadatlan lánya. Egy nap, amikor feleselt az apjával, a szultán mérgében fekete kígyóvá változtatta. Olyan szomorú volt a kígyó, hogy elbujdosott a házból. Búsult emiatt a szultán, de a varázslásról mégsem tudott lemondani.

Egy napon azon törte a fejét, hogy mit csinálnak az emberek, ha gondjuk van. Nagy élvezettel gondolkodott azon, hogy mit is csinálhatnak, aztán elvarázsolta az embereket úgy, hogy akinek volt, annak semmije se maradt, akinek semmije se volt, annak viszont lett. Aztán minden nyitott dolgot becsukott, a csukottakat meg kinyitotta. Folyni kezdett az összes elzárt csap, és minden fordítottan működött. A semmiből valami, a valamiből semmi lett. Az emberek a semmiből próbáltak valamit teremteni.

Élt akkoriban egy Osman aga. Vagyonos ember volt, a bugyellárisai arannyal voltak teli. A szultán varázslata után azonban a bugyellárisait nem tudta kinyitni, és egy garast se tudott kivenni, hogy vásároljon valamit. A bőség után megismerte a nyomorúságot. Mint mindenki, ő is mindent megpróbált, hogy jóllakhasson. Kiment a síkságra, hogy egy-két madarat lőjön. Reggelenként indult vadászni, egészen addig, míg el nem fogytak a madarak a környéken. Ekkor más irányba indult. Miközben hegyeken-völgyeken át ballagott, meglátott két kígyót: egy fekete és egy fehér birkózott egymással. Amikor a fehér kígyó már majdnem lenyelte a feketét, ő fogta a puskáját, és lelőtte a fehér kígyót. A megmenekült fekete kígyó hangtalanul tekeregve eltűnt a szeme elől. Osman aga folytatta a vadászatot, majd a lelőtt madarakkal hazatért. Otthon megsütötték és megették a madarakat, aztán lefeküdtek aludni. Osman agát legmélyebb álmából verte föl a zaj: a kapujukon kopogtattak. Kiment a kapuhoz és kinézett. Két lovas állt a kapu előtt.

– Te vagy Osman aga?

– Igen, a nevem Osman. Mi járatban vagytok?

– Gyere, érted jöttünk. Ma valami jót tettél.

– Mi jót tettem volna? Vadászni mentem, lelőttem néhány madarat. Senkinek semmi jót nem tettem.

– Vadászás közben mit csináltál?

– Lelőttem egy kígyót. Egy fehér kígyó le akart nyelni egy fekete kígyót. A fehéret megöltem.

– Ez az. Gyere, induljunk! A fekete kígyó, akit megmentettél, a szultán lánya volt. Anélkül, hogy tudtál volna róla, a szultánkisasszony megmentője lettél. Most elviszünk a palotába. Ott a szultán megad neked bármit, akármit kérsz is. De ne fogadj el mást, mint hogy oldja fel azt a varázslatot, amellyel a nyitott dolgokat bezárta, a bezártakat meg kinyitotta.

– Várjatok, lovas barátaim, hadd öltözzem fel!

– Nem lehet. Tüstént indulnunk kell!

Úgy vitték magukkal Osman agát hálóruhában a szultán színe elé. A szultán palotája ragyogott, mint a hold, és rengeteg ember járt ki-be. Amikor Osman aga körülnézett, meglátta maga előtt a szultánt, aki szívélyesen köszöntötte őt:

– Isten hozott!

– Fogadj isten, szultánom! – mondta szégyenkezve Osman aga.

– Nagy jót tettél velem: megmentetted a lányom a haláltól. Kívánj tőlem, amit akarsz. Ha vagyont kérsz, vagyont adok, ha pénzt kérsz, pénz adok.

– Köszönöm, szultánom. Nem kérek én se vagyont, se pénzt. Ami vagyonom, pénzem van, az nekem bőven elég. Egyetlen kívánságom van csak.

– Mit kívánsz? – kérdezte kíváncsian a szultán.

– Törd meg a varázslatodat. Hadd nyithassuk ki a kapuinkat, hadd vegyük elő a pénzünket a bugyellárisból, amikor csak akarjuk.

– Jaj, Osman aga, nagyon kényes pontra tapintottál!

Eközben odatekergett a palotához a kígyó. Siklott felfelé a lépcsőkön, végül odatekeredett az apja elé.

Osman aga kitartott a kívánsága mellett:

– Semmi mást nem kérek.

– Ezt a varázslatot adtam a feleségemnek jegyajándékul – szabadkozott a szultán.

A kígyóvá változott szultánkisasszony is megszólalt.

– Ez az ember megmentette az életemet. Teljesítened kell a kívánságát. Különben itt halok meg.

Ettől a szultán jobb belátásra tért. Odafordult Osman agához.

– Jól van. Most eredj haza. Használd a vagyonodat, ahogy kívánod. Feloldom a varázslatot.

A két lovas hazavitte Osman agát. Felöltözött rendesen, hosszú idő után kezébe vette a bugyellárisait: mind ki volt nyitva. Fogott egy maréknyi aranyat, és szaladt vele a piacra. Bevásárolt mindent, ami hiányzott a házból. Megint úgy élhettek, mint régen. Felesége csodálkozott a bőség láttán.

– Mi történt az urammal? Annyi sok idő után mi mindent össze nem vásárolt!?

Osman aga hallotta ugyan a felesége szavait, de nem szólt semmit. Boldog volt, hogy a lányt megmentette. Attól a naptól fogva újra agához illő módon élt. Az országban bőség lett az úr.

Én is ott voltam, de eljöttem.

A gyűjtés helye: Akdeniz

A gyűjtés ideje: 1996

Az adatközlő helye: Cemal Başdüdükçü

Foglalkozása: pásztor

Végzettsége: írástudatlan

Született: 1903.

Attraktor Kiadó