Három zsák ravaszság

Rókáné komámasszonynak, amint egyszer a szőlőhegy mellett sétálgatott, erősen megfájdult a foga. Mit gondoltok, mire fájdult meg? Bezzeg hogy a szőlőre. Történetesen arra sétált Sündisznó asszonyság is, s ahogy meglátta a komámasszony, roppant megörült a találkozásnak.

– Ó, ó, de rég nem láttam, kedves asszonyság – örvendezett a komámasszony. – Tudja mit? Menjünk ki a szőlőhegyre, s lopjunk szőlőt.

– Isten őrizz – mondotta Sündisznó asszonyság –, tán, hogy csapdába kerüljek?

– Ugyan – bátorította a komámasszony –, ne féljen attól, kedves asszonyság. Annyi bennem a ravaszság, hogy három zsákot is megtölthetnék vele. Majd kiszabadítom én kendet, ha csapdába kerül.

Hát – gondolta magában az asszony –, ha csakugyan három zsákra való ravaszsága van a komámasszonynak, miért ne próbálna szerencsét? Egykettőre kimentek a szőlőhegybe, ott szőlővel megrakodtak, aztán elindultak haza. Na, nem messzire haladtak, egyszerre csak ment volna tovább a komámasszony, de nem tudott! Csapdába esett őkelme!

– Jaj, jaj, kedves asszonyság – jajgatott a komámasszony –, segéljen!

– Mit? Én segéljek? – csudálkozott a sündisznó. – Hát mire való a kend három zsák ravaszsága?

– Az ám, három zsák ravaszság! – nyöszörgött a komámasszony. – Amint egy árkon átugrottam, beleejtettem. Nincs kendnek valami ravaszsága?

– Hát bizony – mondotta Sündisznó asszonyság – , nekem csak egy van, de próbálja meg, hátha hasznát veszi. Tegyen úgy, mintha meghalt volna. A gazda majd kiveszi a csapdából, kend meg, amíg a gazda arra készülődik, hogy megnyúzza – uccu! –, szaladjon, ahogy csak a négy lába bírja!

Úgy történt, ahogy Sündisznó asszonyság mondotta. Csakhamar jött a gazda, kivette komámasszonyt a csapdából, az meg – uccu! –, mire a gazda nekikészülődött a nyúzásnak, árkon-bokron túl volt.

Telt-múlt az idő, Rókáné komámasszony megint megkívánta a szőlőt, s merthogy először szerencsével járt, másodszor is hívta Sündisznó asszonyságot, hogy menjenek ki a szőlőhegybe. Na, ki is mentek, jóllaktak szőlővel, aztán elindultak hazafelé, de egyszerre csak csitt-csatt! – csattant valami, s hát, szegény Sündisznó asszonyság menne tovább, ha tudna, de nem tudott!

– Jaj, jaj, kedves komámasszony – visított az asszonyság –, ha istent ismer, segéljen!

– Ó, ó, istenem – sápítozott a komámasszony –, de sajnálom kendet, asszonyság! Segítenék, hogyne segítenék, csak tudnék!

– Már hogyne tudna, mikor három zsák ravaszsága van kendnek!

– Csak volt, csak volt – sóhajtozott a komámasszony. – Nem mondottam a múltkor, hogy amint átugrottam egy árkon, mind a három zsákot beleejtettem?

– Hát menjen, kedves komámasszony, keresse meg! – rimánkodott Sündisznó asszonyság.

– No lám – mondotta a komámasszony –, ez nekem eszembe se jutott! Szaladok, kedves asszonyság, szaladok!

Bezzeg hogy szaladott, mert észrevette, hogy jön a gazda egy nagy furkósbottal! Mire a gazda a csapdához ért, árkon-bokron túl volt a komámasszony.

Na, szegény Sündisznó asszonyság, most mi lesz veled! Vele bizony az lett, hogy a gazda, mikor meglátta, nézte, nézte, aztán megsajnálta, a csapdából kivette, a sapkájába beletette, s mit gondolt, mit nem, a gyerekeinek hazavitte.

Így volt, vége volt, mese volt.

Aquila Kiadó