A pipakőbánya rejtélye

Hajdan a lakoták egy óriási fenyőerdő övezte nagy tó mellett laktak. A törzs egyik harcosát Fű Középennek hívták. Ez az igencsak harcias lakota elégedetlen volt a nevével. Semmire se vágyott jobban, mint szerezni egy új nevet, mely jobban tükrözi ellenségei felett aratott számtalan győzelmét.

Egy este így szólt a törzsi gyűlés előtt:

– Elmegyek délre, oda, ahol a sasok átrepülik a hegyeket, bízva abban, hogy ott egy hozzám illő nevet találok.

A bölcsek Fű Középen szándékának hallatán felsóhajtottak. Korábban, egyik dührohamában, ez a túlságosan is heves harcos legjobb barátai közül hármat is megölt. Fű Középen fogta lándzsáját, és anélkül, hogy megvárta volna az öregek jóváhagyását, elment.

Amikor a nap már negyedszer kelt fel, találkozott egy hatalmas, púpos állattal. Így szólt hozzá:

– Furcsa vagy ezzel a púppal a hátadon. Takarodj az utamból!

Az öreg, fáradt, gerincferdült állat a Bölények Szelleme volt. Nyugodtan felelte:

– Úgy látom, te túl gyenge vagy ahhoz, hogy rám támadj.

Fű Középen arca eltorzult a dühtől:

– Észnél vagy?! Nem látod, hogy olyan harcossal állsz szemben, aki nem tűri az ellenség látványát?

– Még hogy én ellenség? – rökönyödött meg a bölény.

– Harcos szellemem oly hatalmas, hogy aki más, mint én, az nekem ellenségem – mennydörögte mellkasát verve Fű Középen.

Ekkor megragadta lándzsáját és a hatalmas állat felé hajította. A kovakőhegyű lándzsa azonban ahelyett, hogy az állat bőrébe hatolt volna, lecsúszott róla. A harcos átkozódni kezdett:

– Hogy hűlne rád a bőr! A te hátad sokkal keményebb, mint a többi bölényé. Már több ellenségemmel végeztem, mint ahány ujj van a kezemen! Miért nem tudom még csak fel se sérteni a bőrödet?

Az öreg, reumától meggyötört állat felnevetett:

– Be kell vallanom neked, én több vagyok egy közönséges bölénynél. Olyan vén vagyok már, hogy a sörényem pajzsként véd.

– Pedig a karom erős! – kiáltotta a harcos.

– Nem a kar ereje számít! – nevetett gúnyosan a szakállas ősállat. – Jobban tennéd, ha erődet a lándzsádnak adnád!

– Remek gondolat – ismerte el a hirtelen haragú harcos.

Egy pillanatra magába mélyedt, és minden erejét átadta lándzsájának, ami egy szempillantás alatt varázserejű fegyverré változott.

– Most érintsd meg hegyével ezt a sziklát! – javasolta a bölény.

Fű  Középen engedelmeskedett, és döbbenetére a szikla ezer da¬rabra robbant szét.

– A varjú lótolvaját neki! – kiáltott fel a lakota. – Jó tanácsot adtál, öreg bölény.

– Most biztosan sokkal hatékonyabb leszel, mint amilyen voltál  –  vonta le a tanulságot a ravasz öreg. – Ezzel a  lándzsával azonban  csak  azokat az állatokat és embereket tudod majd megölni, akik az életedre törnek.

A szemmel láthatóan elégedett Fű Középen ismét útra kelt, és nemsokára elérte a látótávolságnyira levő magas, vörös hegyet.

Erre a területre több törzs is járt, hogy begyűjtsék a pipájukhoz szükséges szent köveket.

Amikor Fű Középen odaért, ellenséges népekre bukkant, amint éppen a vörös köveket gyűjtötték. Nyomban felemelte lándzsáját és azt parancsolta neki:

– Öld meg ezeket az embereket! Mindegyiket! Nem tudom elviselni jelenlétüket!

De Fű Középen karja magától leereszkedett, és így szólt gazdájához:

– Nem tudom elhajítani ezt a fegyvert ezek ellen az emberek ellen. Csak akkor tehetném, ha valamelyikük az életedre törne! Emlékezz arra, mit mondott a Bölények Szelleme!

– Mi lesz így velem? – panaszkodott Fű Középen. – Ha lakota testvéreim tudomást szereznek gyengeségemről, ki fognak gúnyolni.

– Egyáltalán nem! – erősködött a karja. – Siránkozás helyett inkább érintsd meg lándzsád hegyével a hegy oldalát.

Fű Középen megtette. Alighogy súrolta a kovakő a hegyet, egy hatalmas szikladarab szilánkokra tört.

A kőfejtő indiánok felkiáltottak:

– Nézzétek! Varázserejű férfi érkezett hozzánk! Lándzsája egyet¬len döfésével egy egész hegyet szét tud robbantani. Ezentúl könnyedén tudunk majd pipáinkhoz követ bányászni!

Lakomára hívták Fű Középent, és hatalmas ünnepséget rendeztek tiszteletére.

Megkínálták egy zacskó dohánnyal, így Fű Középen azzal a pipával pipázhatott, amelyet ellenségei abból a kőből faragtak, amelyet ő robbantott ki a hegyből.

A szertartás után egyhangúlag úgy döntöttek, hogy Fű Középent ezentúl Hegyettépőnek hívják majd. Ettől fogva a lakota jó és igazságos volt. Megértette, hogy elégedettséget érezhet akkor is, ha segít az ellenségein, ahelyett, hogy megölné őket. Úgy gondolta, hogy most már minden olyan tulajdonsággal fel van ruházva, amely feljogosítja, hogy igazságot osszon. Telt-múlt az idő, de a harcosnak nem nyílt alkalma beteljesíteni újonnan magára vállalt feladatát. Egyre inkább attól tartott, hogy soha nem tud majd igazságot osztani.

Egyszer azonban elérkezett a pillanat!

A hegy tetején élt egy sas. Rendszeresen vadászott a nagy síkság felett, ahol a nyakánál fogva ragadta meg a bölényeket, és a fészkébe repítette őket, hogy enyhítse velük éhségét. E lakmározások során a bölények vére lefolyt a hegyen, ezért vörös színűek a bányák kövei.

A sast Tso-Mi-Cos-Tiinek, vagyis a Szent-Hely-Őrzőjének hívták. Egy irokéz a következőt mesélte jelbeszéddel a lakotának:

– A hegytetőn élő sas egy mennydörgésfészekben* lakik, amelyet villámokból és esősugarakból szőttek. A madár nőstény, hímje egy kígyó. Amikor a nőstény kikelti tojásait, elsötétül az ég, orkán tör ki, és viharos szél kerekedik. A madár egy holdhónapon át kotlik, és a Holdon költi ki tojásait. Mihelyst egy fóka kikel, apja, a kígyó nyomban megjelenik, nyelvével megérinti, és a kicsi abban a pillanatban elpusztul. Szerencsére a sas örök életű, máskülönben faja már régen kipusztult volna.

– Te, aki soha nem jártál fent, honnan tudod ezt? – kérdezte Hegyettépő az irokéztől.

– Egy öreg varázsló mesélte. Azt mondta, ő megtette ezt az utat és saját szemével látott mindent. Másfelől megnyugtatott, hogy a sas nem nagyobb, mint a kisujjam körme.

– Ez hihetetlen! – kiáltott fel Hegyettépő. – Ha nem lennék ennyire fáradt, lenne pár szavam ehhez a kígyóhoz.

Éjszaka hatalmas fekete felhők gyűltek a hegycsúcs körül, és menny¬dörgött.

Hegyettépő azt gondolta: – Biztosan épp most költi ki tojásait a sas. Nem ülhetek ölbe tett kézzel, megölöm a kígyót!

A hajnal első sugarainál elindult felfelé a hegyoldalban. Az úton egy menyéttel találkozott.

– Hová mész ilyen korán reggel? – kérdezte tőle a menyét.

– Igazságot osztani – vetette oda sietősen Hegyettépő.

– Ki vagy te, hogy ilyen küldetéstudatod van?

– Egy jó ember, aki jót akar a többieknek. Engedj tovább, hadd folytassam utamat!

A menyét bebújt egy repedésbe, oda, ahol a többi menyét is fészkelt. Miközben Hegyettépő távolodott, a menyét ezt kiabálta:

– Testvéreim, nézzétek, ott megy az igazságosztó, egy valódi igazságosztó…

A lakota megvonta vállát, és tovább kapaszkodott a meredélyen. Felérve a csúcsra megpillantotta a fészket. A madár csakugyan apró volt. Az ifjú harcos megszólította a kígyót:

– Azt beszélik, azzal gyötröd asszonyod, hogy megölöd a kicsinyeit. Igaz ez?

Anélkül, hogy szóra méltatta volna, a hüllő megérintette a fókát, amint az épp kikelt a tojásból, és egy kis, kerek kaviccsá változtatta.

– Ez iszonyatos! – ordította magánkívül Hegyettépő. – Megöllek, hogy tiszteld az életet!

Lándzsájával célba vette és el is találta a kígyót, de az nem robbant szét. Látva, hogy a kígyónak semmi baja sem esett, Hegyettépő dadogni kezdett.

– Ho-hogyan lehet, hogy sértetlen maradtál? Sziklákat tudok szét¬robbantani, de rajtad nem fog a lándzsám. Mágikus hatalmad lenne?

A hüllő gúnyosan azt sziszegte:

– Talán kételkedtél benne? Nem tudtad, hogy itt szellemek laknak? Asszonyom az Örökké-Létező, én pedig mindent látok, és mindent tudok. Milyen jogon oszt igazságot itt egy halandó ember? Tudd meg, hogy mindenkinek a maga szokása szerint kell cselekednie, anélkül, hogy egy tudatlan megzavarná. Egyik feladatom, hogy ügyeljek arra, csak egy Örökké-Létező legyen a Földön, azért, hogy ebben a fészekben béke uralkodjon. Ahelyett, hogy vakon, saját elveid szerint osztanál igazságot, terjeszd inkább azt, amit én mondok, és az emberek nem fognak többé gyűlölködni!

Hegyettépő több napon át gondolkodott a mennydörgésfészekben, majd azt mondta a nőstény sasnak:

– Férjednek igaza van. Ha semmit sem tudunk mások szokásairól, az a legbölcsebb, ha hagyjuk őket kedvük szerint élni – majd a kígyó felé fordulva, hozzátette:

– Bocsánatot kérek a zűrzavar miatt, amit okoztam. Többé egyet¬len ember se zavar majd, erre vigyázni fogok.

A hüllő, ezt megköszönve, egy kis kerek kaviccsal ajándékozta meg.

– Ő a fiam – mondta. – Nézz rá mindannyiszor, amikor csak kí¬sértést érzel, hogy mások ügyeivel foglalkozz. Így könnyebben fogsz emlékezni ígéretedre.

A harcos hálatelten visszaereszkedett a bányához, ahol minden¬kinek elismételte a kígyó szavait, majd visszatért lakota testvéreihez. Azon az estén érkezett, amikor éppen ülésezett a nagy tanács. Hegyettépő elmesélte kalandjait és megmutatta a kis kerek kavicsot. A varázsló így szólt hozzá:

– Mindezt már tudtuk jóval a születésed előtt. Soha nem tanítottuk neked mások tiszteletét, mert mostanáig túlságosan heves voltál ahhoz, hogy meghallgass minket. Immár erős vagy, de többé nem fogsz gyilkolni. Immár igazságos vagy, de kizárólag saját magaddal szemben. Ez így van rendjén, és testvéreid mindig boldogok lesznek, ha az utazásodról hozott pipát elszívhatják veled.

Hegyettépő új nevét büszkén viselve még sokáig élt övéi között. Ma már halott, de szelleme tovább él a lakoták között. Amikor a földön látnak egy kis kerek kavicsot, mindig az Örökké-Létezőre gondolnak, és többé már nem jut eszükbe, hogy más törzsbelieket öldössenek, ha nem hozzájuk hasonlóan cselekszenek.

A csipevák fejükön pulykakakas tolldíszt viselnek, a varjak hollótollakkal szeretik ékesíteni magukat, a lakoták pedig sastollakkal cicomázzák magukat a mennydörgésfészek emlékére, anélkül, hogy kifogásolnák a csipevák vagy a varjak szokásait.

Kik a lakoták?

A sziúk testesítik meg az európaiak szemében az igazi indiánt, akik sátorban laktak és bölényre vadásztak. Bár törzseik ugyanahhoz a kultúrához tartoztak és ugyanazt a nyelvet beszélték, a különböző nyelvjárások szerint háromféleképpen nevezték magukat: dakota, nakota és lakota. Mindhárom szó jelentése szövetséges.

Tericum Kiadó