A kilencfejű óriás

A régi időkben egy hegyi barlangban élt egyszer egy kilencfejű óriás. Ez az óriás időnként leszállt a szomszédos faluba, és elvitt egy-egy falubelit. A falusiak ezért mindig résen voltak, és terveket szőttek, hogyan szabadulhatnának meg a szörnyetegtől.

Egy napon egy gyönyörű asszony elindult szolgálóleányával a kútra vízért, de az óriás elragadta őket. Az asszony férje, mihelyt meghallotta, mi történt, azon nyomban felment a hegyre, hogy kiszabadítsa a feleségét.

A hegyi utakat járva egy kicsi, szalmafedelű házhoz ért, és megkérdezte az ott lakó öregasszonyt, hogy hol találja a kilencfejű óriást. Az öregasszony azt felelte neki, hogy induljon el tovább a hegyen, és jusson el a völgybe, ott majd talál egy asszonyt, aki retket mos. Elbúcsúzott, átkelt a hegyen, és a következő völgyben valóban rátalált a másik öregasszonyra. Odalépett hozzá, és azt kérdezte tőle, hogy hol találja meg a kilencfejű óriást, mire az öregasszony adott neki egy retket, és azt mondta:

–  Az az óriás nagyon erős. Edd meg ezt a retket, és utána próbáld meg felemelni azt a nagy sziklát.

A retek, melyet az öregasszony adott neki, valójában varázsginszeng volt. A férfi megette, és megpróbálta felemelni a sziklát, azonban az még így is túl nehéz volt, és alig tudta egy kicsit elmozdítani. Az öregasszony ekkor adott neki egy másik ginszengretket is, ezért most már fel tudta emelni a sziklát a térdéig. Utána megevett még egyet, és már nem okozott neki gondot felemelni a sziklát a feje fölé sem. Ekkor az öregasszony átnyújtott neki egy nagy kardot, és azt mondta:

– Kelj át ezen a hegyen is, és menj egészen addig, míg egy nagy lapos sziklához nem érsz. Amikor majd felemeled, mögötte találsz egy barlangbejáratot. A barlangban pedig majd megtalálod az utat, mely az óriás otthonába vezet. Azzal az erővel, amelyre szert tettél, könnyen legyőzöd majd az óriást.

A férfi átkelt hát még egy hegyen, és egy nagy, lapos sziklához ért, épp, ahogy az öregasszony mondta neki. Felemelte a sziklát, és bement a barlangba, melyből egy út vezetett az alvilágba. Ez az út eleinte nagyon keskeny volt, ám hamarosan kiszélesedett, és végül pedig a férfi egy hatalmas, kőlapokkal kirakott házhoz ért, melyet egy kilenc kapus fal övezett. Belépett az egyik kapun, és felmászott egy fűzfára, mely épp a kút mentén nőtt. Úgy döntött, hogy a lombok között megvárja, hogy mi történik.

Kis idő múlva megjelent egy lány. Amíg egy tökedény segítségével vizet merített a kútból, felsóhajtott:

– Oh, hazatérünk-e valaha is?

A férfi ekkor felismerte a lányban eltűnt felesége szolgálólányát. S amikor a lány megtöltötte az edényt, a férfi beledobott egy fűzfalevelet.

– Úgy tűnik, ma szeles idő van – morogta dühösen a lány, és kiöntötte a vizet, hogy újat merjen. A férfi ekkor újra leveleket szórt az edényébe, a lány pedig újra morgott valamit, és tiszta vizet mert. Amikor ez már harmadszor is megtörtént, a lány felnézett, és meglátta az urát, aki a lombok között rejtőzködött. A lány nagyon megörült a váratlan találkozásnak, és amikor a férfi lemászott a fáról, bevezette a házba, és elrejtette egy titkos szobában.

– Az óriás most nincs idehaza – mondta. – Jobb lesz, ha itt megvár, amíg én szólok az úrnőmnek.

A szolgálólány ezzel elment, és elmondta az úrnőjének, hogy kit látott. Amikor az meghallotta, hogy a férje eljött érte, odafutott hozzá, és elmondott neki mindent, amit csak a gonosz óriásról eddig megtudott.

– Különleges szokásai vannak. Amikor elmegy hazulról, pont három hónapig és tíz napig nem látjuk, majd, amikor hazatér, három hónapig és tíz napig csak alszik egyfolytában. Nemrég ment el, így épp három hónap és tíz nap múlva jön csak vissza. Amíg vissza nem tér, te csak igyál zángun-szút, amelytől olyan erőre teszel szert, mellyel könnyen legyőzheted.

A felesége egy ház melletti barlangba vezette. A barlangban egy kristálytiszta vizű kút volt, melyből a férfi minden nap ivott. Pár nap múlva a felesége mutatott neki egy kardot, és azt mondta:

– Ez az óriás kardja. Képes vagy-e már suhintani vele?

A férfi erre megpróbálta felemelni a kardot, de az még túl nehéz volt, így még két-három hétig ivott a kút vizéből. Csak ezután tudta felemelni a kardot. Egy hónap után már az óriás cipőjét viselte, sőt néha az égbe is felugrott bennük. Két hónap után már fel tudta dobni a fellegekig az óriás hatalmas acélgolyóját, a harmadik hónap végén pedig már az óriás súlyos páncélját, sisakját viselte, és kezében két kardot fogott. Végül pedig a fogai között megtartotta az óriás hatalmas pipáját is.

Elérkezett az idő, amikor az óriásnak haza kellett térnie. Azon a napon az eget betöltötte a mennydörgés, és a szolgálólány azt mondta a gazdájának, hogy az óriás már csak fél mérföldnyire lehet a háztól. Néhány pillanat múlva villámcsapás hallatszott, és a főkapun, hatalmas ordítással körbenézve, belépett a kilencfejű óriás.

– Emberszagot érzek!

Az asszony odament hozzá, és azt mondta:

– Csak becsaptak az érzékeid, és biztos már nagyon meg is szomjaztál a hosszú úttól. Kiváló bort készítettem neked, igyál belőle, és lazíts egy kicsit.

A nő ekkor különösen erős bort adott az óriásnak, aki megivott belőle kilenc hordóval, minden fejével egyet, és ezután ledőlt, majd azon nyomban el is aludt.

Ekkor a férfi, magán viselve a páncélt, kezében a két karddal belépett a szobába. Az óriás teste acélpikkelyekkel volt borítva, kard nem tudta megsebezni. A férfi fejbe rúgta az óriást, és amikor a pikkelyek egy kicsit felemelkedtek, beledöfte a kardját a nyakába. Az óriás nyüszíteni kezdett, és mérgében rávetette magát. A férfi erre magasra ugrott, egészen az égig, az óriás pedig követte. Élet-halál harcot vívtak a fellegekben. A két nő a földről nem látta őket, hanem csak a félelmetes ütéseket hallották, s közben remegtek, azért fohászkodva, hogy az óriás végre vereséget szenvedjen.

Nemsokára két-három fej hullott a földre, azonban máris vissza akartak szállni az égbe, hogy egyesüljenek a testükkel, s közben hangosan káromkodtak.

–  Te undok asszony, becsaptál engem.

Az égi csata tovább folytatódott.

Az asszonyok ekkor kitalálták, hogy a szoknyájukban hamut hoznak, és amikor egy újabb óriásfej hullott a földre, a nők gyorsan hamut szórtak rá. A fejen a szemek ekkor becsukódtak, és az már többé nem mozdult. Amikor mind a kilenc fej lehullt a földre, az asszonyok valamennyit elpusztították, majd végül, hatalmas robajjal, maga az óriás élettelen teste is leesett és kiterült előttük. Nemsokára leszállt az égből az ember is, az izzadság ömlött róla, s megköszönte a feleségének és a szolgálólányának a segítséget.

Másnap reggel mindhárman elmentek az óriás kincseskamrájába, hogy megnézzék, mi mindent gyűjtött össze. Az egyik kamrában csupa arany és ezüst volt, a másik tele volt rizzsel, míg a harmadik dugig volt selyemmel. Látták azonban azt is, hogy a kincseskamrák gerendáiról emberi csontvázak lógnak, és találtak még néhány félholt áldozatot is. Életre keltették őket, és annyi kincset adtak nekik, amennyit csak akartak.

Mielőtt hazaindultak volna, felgyújtották az óriás házát. Útközben a férfi meg akarta látogatni a két öregasszonyt, akik segítettek neki, azonban már nem találta őket sehol.

Koreai népmese