Virtuális szerelem

Nem védhetők ki a csalódások, de néhány intő jelre odafigyelve, sok kellemetlenség elkerülhető…

A szerelem a leghétköznapibb körülmények között is kreatív, varázslatos, és lényegében egyedülálló jelenség. Amikor szerelmesek vagyunk, egészen különlegesnek gondoljuk a másik embert, ugyanakkor a róla alkotott képünk olyan lesz, hogy elhihessük: pontosan azt fogjuk kapni tőle, amire szükségünk van. Ebben az értelemben szerelembe esni annyi, mint elnézni azokat a hibákat, amelyekre egyébként igencsak érzékenyek vagyunk…

Míg szerelmes az ember, nemcsak figyelmen kívül hagyja a „fogyatékosságokat”, hanem felnagyít, előbányászik, sőt megalkot olyan tulajdonságokat, vonásokat, amelyek kizárólag az ő szemében léteznek. Végletes formájában ez a Pügmalion-szindróma, amely a virtuális szerelem központi jellegzetessége.

Saját alkotásunkba, egy előre gyártott konstrukcióba vagyunk szerelmesek, melynek kevés köze van ahhoz a valóságos személyhez, akivel járunk. Sajnálatos, de ezt általában nem fedezzük fel idejekorán, mert öntudatlanul olyan személyt és helyzetet választunk, amely elhomályosítja a valóságot. A virtuális szerelemben többnyire távolsági kapcsolatot jelent „a személy és a helyzet” megválasztása.

Költözés előtt

Ön három hónap múlva egyetemre fog járni egy ötszáz kilométerre lévő városba, ám ekkor megismerkedik egy csodálatos férfival. Mindketten tudják ugyan, hogy el fog költözni, a távozás előtti hétig mégsem beszélnek róla, milyen könnyelműség volt belebonyolódni ebbe a kapcsolatba. Elhatározzák, hogy a férfi egy hónap múlva meglátogatja. Végül nem tud jönni, de ön meglátogatja. Nagyszerűen érzik magukat együtt, és a következő hónapokban még kétszer elutazik hozzá.

Hetente többször beszélnek telefonon, és amikor ön felveti a kérdést, hogy „mi lesz velünk?”, ő így válaszol: „Nem tudom. Bárcsak ki tudnék találni valamit; talán valamikor majd oda költözhetek.” Ám önnek egyre inkább az az érzése, hogy szerelmese nem szívesen beszél erről, ezért egyre kínosabbnak tartja újra megpendíteni a témát. Amikor mégis megteszi, a férfi azt mondja: „Fogalmam sincs, mit mondjak. Inkább ne beszéljünk róla annyit.”

Vészjelzések

- Már a kezdet kezdetén nem ismerik el a kapcsolat nehézségeit, ami arra utal, hogy vagy nem veszik egymást komolyan, és/vagy nem akarnak szembenézni a valósággal.

- A férfi nem látogatja meg, ahogy eltervezték, ami azt jelzi, hogy a kapcsolat számára nem elsődleges.

Mindig ön utazik hozzá, vagyis feltehetően nincs szó kölcsönösségről.

- Barátja tétova és bizonytalan a kapcsolat legfontosabb kérdésében – „talán valamikor majd oda költözhetek” –, vagyis neki így, alkalmi jelleggel is elfogadható az alaphelyzet.

- Nem akar a kapcsolatról beszélni, önnek pedig kínos lenne erőltetni a témát.

Hang a múltból

Harmincnegyedik születésnapján e-mailt kap valakitől, aki egyetemista korában három hétig a szerelme volt. Akkoriban egy közös barátjukat látogatta meg a fiatalember, aztán egy évre elhagyta az országot mint cserediák. Nagyon megtetszettek egymásnak, erősen vonzódtak egymáshoz. A fiú kérte, utazzon vele, de ön nem hagyhatta ott az egyetemet. Körülbelül fél évig szerelmes leveleket írogattak egymásnak, aztán amikor ön járni kezdett valakivel, megírta neki, és megszakadt a kapcsolat.

Most, tizenöt év múlva, a férfi megkeresi önt az internet segítségével, megtalálja az e-mail címét, és javasolja, hogy találkozzanak; üzleti ügyben nemsokára a városba látogat. Azt írja, nős, két kisgyereke van, de sosem felejtette el azt a három hetet, amit együtt töltöttek. Ön nagy hatással volt az életére, írja, segített neki, hogy megértse a szerelmet és önmagát, s hogy soha nem szeretett úgy senkit azóta sem.

Vészjelzések

-A régi ismeretség javarészt távolsági kapcsolat volt, a férfi újra valamiféle távolsági viszonyt kezdeményez.

-Igen, ön valóban kedvelte őt az egyetemen, de úgy érzi, egyikük sem ismerte igazán a másikat, sőt saját akkori énjét sem érzi ismerősnek, furcsa tehát, hogy ennek ellenére olyan mély benyomást tett a fiatalemberre.

-A férfi a családjával éli meg az egyik valóságot, de képzeletében egy másik valóságban él.

A cikk teljes terjedelmében a Családi Lap 2008. novemberi számában olvasható.