Vöröskereszt
Tettre kész fiatalok
Mindennapos munkánkat nagyban meghatározza az a tény, hogy Csongrád az ország második legurbanizáltabb megyéje – a lakosság 72 százaléka városokban él –, miközben a tanyán élők aránya is viszonylag magas, kilenc százalék.
A
Vöröskereszt-tagok száma Csongrád megyében 13 500 fő. Kedvező tendenciaként
értékeljük az önkéntesek számának emelkedését. Az érdeklődést szervezetünk
iránt azonban csak folyamatos munkával és vonzó programokkal lehet biztosítani.
Önkénteseink többségét a fiatalok teszik ki. Csongrád megyét úgy középiskolai, mint egyetemi és főiskolai szinten erős oktatási infrastruktúra jellemzi – a megye 96 középfokú oktatási intézményében huszonötezren tanulnak, és ugyanennyien végzik itt felsőfokú tanulmányaikat is –, ezért meglehetősen széles utánpótlási bázissal rendelkezünk. Jelenleg 5600 fiatalt tudunk a sorainkban; ez a szám lassan, de biztosan növekszik. Ennek ellenére az ifjúság megnyerése rendkívül átgondolt munkát igényel, ugyanis aktivitásuk változó, és tevékenységük inkább egy-egy akcióhoz, rendezvényhez kötődik. A legszínvonalasabb ifjúsági munka a bázisiskolákban folyik: megyénkben négy iskola működik ebben a formában. A fiatalok tettrekészsége leginkább a véradásban való részvételben mutatkozik meg.
A véradásszervezés kétségtelenül a Csongrád Megyei Vöröskereszt Szervezet legeredményesebb tevékenysége. Megyénk lakosságának 7,5 százaléka véradó, az új véradók száma tavaly megközelítette a négyezret, összességében pedig éves szinten több mint harmincezer donort regisztrálunk. Munkánkat mintegy kilencszáz önkéntes segíti. Fantáziánkat nem kímélve, minden lehetséges eszközt bevetünk a régi és az új donorok mozgósítására: rendezvényekhez kötötten, korcsoportokat megszólítva és családi szereplőkre bontva egyaránt szerveztünk már véradást. Az egyetemek között meghirdetett országos véradóversenyt a tízezer hallgatószám feletti kategóriában immár többször is a Szegedi Tudományegyetem nyerte.
Karitatív tevékenységünket részben önállóan, részben pedig az önkormányzatokkal és a többi segélyszervezettel összefogva végezzük. Az együttműködésre szép példát szolgáltatott a közös tiszai árvízvédelmi munka, amelyből a Csongrád megyei Vöröskereszt elsősorban az ár- és belvízkárokat szenvedett családok anyagi segélyezése terén vette ki a részét. Szentesen a Vöröskereszt a katolikus egyházzal közösen szervezi a Mikulás-napi és a karácsonyi ünnepeket, Szegeden pedig az önkormányzattal együtt adják át a rászoruló gyermekeknek az amerikai testvérvárosból érkező ajándékokat.
Kiemelten foglalkozunk az időskorú rászorulókkal: az alapszervezetek számos alkalommal szerveznek részükre szociális árusításokat és ingyenes csomagosztásokat, valamint kirándulásokat, nyári táborokat és téli bálokat; emellett rendszeresen megszervezzük az idősek divatbemutatóját, több településen pedig kórusokat hoztunk létre a számukra.
Csongrád
megye, konkrétan Szentes városa is bekapcsolódott a Magyar Vöröskereszt ún.
aktív részvételen alapuló közösségfejlesztési programjába, amelynek jegyében a
településen élő hátrányos helyzetű romákat vontuk be a különböző közösség- és
településfejlesztési munkálatokba. Emellett széles körű egészségnevelési
tevékenységet is folytatunk, amely az előadássorozatoktól a vetélkedőkön és
ételbemutatókon át a szűrővizsgálatok szervezéséig terjed. Itt kell említenünk
elsősegélynyújtó tanfolyamainkat is, amelyeken egy év alatt több mint fél ezren
vettek részt. Mindeközben az általános és a középiskolás korosztály részére
elsősegélynyújtó versenyeket, a vállalatok számára pedig tanfolyamokat
szervezünk.
Pádár
Piroska
a Magyar
Vöröskereszt Csongrád megyei igazgatója
Magyar
Vöröskereszt Csongrád Megyei Szervezete
6721 Szeged,
Bárka u. 6/B
Telefon:
62/425-740
Fax: 62/425-267;
62/424-894
E-mail:
csongradmegye@voroskereszt.hu



