Gyereksarok
A macskacicó
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy király. Ennek a királynak volt három fia. Hát ezek a fiúk már mind házasodni valók voltak.
Azt mondta
az apjuk, hogy házasodjanak meg. Fellökött a levegőbe három pálcát, minden
fiúnak a részére egyet, és azt mondta, kinek amerre esik a pálcája, arra kell
mennie nősülni.
A nagyobbik
fiúnak a grófkisasszonyok felé hullott a pálcája, a középső fiúnak a
bárókisasszonyok felé, a legkisebb fiúé pedig egy sűrű erdő felé hullott.
El is
indultak a fiúk, de a kisebbik nagyon búsult. Azon gondolkozott, hogyan tud ő
menyasszonyt kapni az erdőben.
Ahogy ment,
mendegélt az erdőben, talált egy kis macskacicót. A macskacicó folyton
nyávogott utána. Azt mondja a királyfi:
– Felséges
királyapám azt tanácsolta, hogy errefelé jöjjek házasodni, de én itt nem
találok leányt.
Azt mondja a
macskacicó:
– Ne búsulj,
én elmegyek tehozzád!
Addig nem
tudott a királyfi hazamenni, amíg meg nem ígérte, hogy feleségül veszi a cicát.
A másik két
testvére már otthon volt. Azok örültek, mert szép menyasszonyt kaptak. Az apjuk
kérdezte sorra, hogy kinek milyen a menyasszonya. A legnagyobbik mondta, hogy
az övé grófkisasszony, a közbelső mondta, hogy az övé bárókisasszony, a
legkisebb azt mondta, hogy majd meglátják.
Na, akkor a
király azt parancsolta, hogy menjen el minden vőlegény a menyasszonyához, és
hozzon egy szép virágcsokrot.
A két
nagyobbik fiú örömmel ment a menyasszonyához, de a kisebbik fiú nagyon búsult.
Mikor
odaérkezett az erdő szélére, a cicó már várta. Látta, hogy nagyon búsul. Azt
mondja neki:
– Édes kicsi
mátkám, csak azt a szomorú arcodat ne látnám! Mondd meg: miért búsulsz?
– Hogyne
búsulnék, mikor felséges királyapám azt parancsolta, hogy mindenik vőlegény
vigyen a menyasszonyától egy virágcsokrot. Hát én a macskacicótól hogy vigyek?
– Ne búsulj,
csak feküdj le és aludj! – mondta a cicó.
Akkor
megkapart egy nagy, odvas fát, és sok kis macskacicó jött elő. Egyik cicó
ezüstvirágot hozott, a másik aranyvirágot, a harmadik gyémántvirágot, s a
menyasszony összeillesztgette mind egy csokorba.
A másik két
királyfi már otthon volt, a kicsi későre ért haza. A király azt mondta, hogy
nagyon szép a csokor, mindeniké nagyon szép, de a legkisebbé a legszebb.
Kérdezték,
hogy mondja meg már, ki a menyasszonya, de csak azt felelte, hogy majd
meglátják.
Telt-múlt az
idő, egy hét múlva újra azt parancsolta a király, hogy menjen mindenik a
menyasszonyához, és hozzon egy kendőt.
Elmentek a
királyfiak, a két nagyobb nagy örömmel, de a kisebbik csak nagyon búsult. Mikor
odaért az erdő szélére, a cicó már várta. Azt mondja:
– Édes kicsi
mátkám, csak azt a szomorú arcodat ne látnám! Mondd meg: miért búsulsz?
– Hogyne
búsulnék, mikor most kendőt kell vigyek a menyasszonyomtól. Hát a cicó nem tud
szőni.
– Ne búsulj,
csak feküdj le és aludj!
Megint
megkaparta az odvas fát, előjöttek a kis cicók. Egyik aranyszálat, a másik
ezüstszálat, a harmadik gyémántszálat hozott. A menyasszony megszőtte.
Amikor
hazaérkeztek, a király megnézte a kendőt. A két nagyobbik fiúnak azt mondta,
hogy hát szép, szép a kendő, amit hoztak, de a legkisebbnek azt mondta, hogy ez
nagyon szép.
– Mondd meg:
ki a menyasszonyod?
– Majd
meglátjátok!
Megint telt az idő. Nemsokára a király azt mondta, hogy most már hozza el mindenik a menyasszonyát. A két nagyobbik örvendezve ment a menyasszonyáért, de a legkisebb most már igazán nagyon búsult. Arra gondolt: hogyan vigye ő a macskacicót haza? Még eddig minden megvolt, ami szükséges, de most már nincs mit tenni, csak be kell mutatni.
A macskacicó
már ott várta az erdőszélen.
Megint azt
mondja neki:
– Édes kicsi
mátkám, csak azt a szomorú arcodat ne látnám! Mondd, miért búsulsz?
– Hogyne
búsulnék, mikor felséges királyapám azt parancsolta, hogy mindenik vigye haza a
menyasszonyát. Én téged, cicót, hogy vigyelek?
– Ne búsulj,
csak feküdj le és aludj!
A királyfi
gondolta, hogy most nem alszik el, de csak nem tudott magának parancsolni, és
csak elaludt.
Amikor
felébredt, egy gyönyörű szép királyi palotában ébredt fel, és egy nagyon szép
királykisasszony volt mellette. Azt se tudta, hogy mit csináljon! Nagyon meg
volt ijedve. De a királykisasszony azt mondta neki, hogy ne búsuljon, mert ő
az, akit macskacicó képében megkért, de ő el volt átkozva, hogy mindig
macskacicó legyen, amíg valaki meg nem kéri macskacicó képében.
– Macskacicó
voltam, most te megkértél, és visszaváltoztam királykisasszonynak.
Voltak ott a
királyi palotában inasok, kocsisok, szobalányok, gyönyörű szép hintók, lovak.
Beült a királyfi a királykisasszonnyal a hintóba, tizenkét ló húzta. Így mentek
hazafelé.
Mikor
hazaértek, már odahaza állott a lakodalom a legjavában. Mikor észrevették az
őrök, hogy jönnek, a királynak hírt adtak, hogy jön más országból a király
vendégségbe.
Mikor
odaérkeztek, akkor látta a király, hogy az az ő fia és a menyasszonya. Nagyon
csodálkoztak, hogy soha nem mondta meg, hogy az ő menyasszonya kicsoda. De ez a
menyasszony volt a legeslegszebb.
Megtartották
a lakodalmat. Incidától Boncidáig ért a vége. Itt a mese vége!



