Te is fiam, Ödipusz?!

Hozd ide a szemüvegemet! – szól oda apa a fiának. – Vidd oda magadnak! – érkezik a válasz. A rangidős őrjöng az engedetlenség hangján, a kamasz elégedett, hogy revansot vehetett…

Konfliktushelyzetekben elgondolkodik a szülő, hogy hol ronthatta el a gyermeknevelést, de rendszerint ugyanezzel a lendülettel le is tesz a kutatásról, és legyintve annyit mond, a kamaszkor teszi, majd kinövi. Valóban korfüggő lenne minden felmerülő konfliktus egy apa-fia kapcsolatban, ami idővel elpárolog?

Nő, mint a gomba...

Szakértők szerint a gyermek 7 hónapos koráig fejlődik a legtöbbet. 1,5-2 évesen kezd kialakulni az egyénisége, amikor tudatosul benne, hogy létezik, és bizonyos szabályok között bármit megtehet. Agresszióját már ekkor ki tudja fejezni. Próbálgatja az énjét, a határait és rájön, hogy bizonyos dolgokat miként érhet el sírással, toporzékolással. Személyiségét 3 éves korban nyilvánítja meg a világban és ezzel be is lép az első, úgynevezett dackorba. Már csak azt teszi meg, amivel egyet is ért. Saját akaratának hangot és fizikai teret vív ki. Ilyenkor a legjobb, amit a szülő tehet, ha hagyja a kicsi egyéniségét szabadon kibontakozni - javasolja Csimáné Ónodi Emília addiktológus. A 3-tól 7 éves korig terjedő időszakban a gyermek már valamelyik szülő felé fordul. Nemétől függően a lány az apa felé, a fiú pedig az anya fontosságát helyezi előtérbe. Az ellenkező nemű szülő ugyanis gyengéd érzelmeket vált ki a kicsiből, amit Freud, Ödipusz-komplexusnak nevezett elméletében, részletesen leír: Ödipusz története (aki a monda szerint, tudtán kívül megölte apját és anyját vette feleségül)
tompított verzióban lejátszódik a gyermekben a személyiségfejlődés során. A fiúgyermek 3-4 évesen az anyát magáénak tekinti, az azonos nemű férfi pedig ellenérzést vált ki belőle, hiszen megfosztja a szeretett nőtől. Emiatt gyakran előfordul, hogy édesapjával ellenkezik, nem fogad szót, míg édesanyja ajkain valósággal csüng. Egyszerűen vetélytársat lát az erős apában, aki az anyját ölelgeti, szeretgeti, így akár közéjük is ugrik, hogy szétválassza őket. A pszichológus szerint, az apa reakcióján múlik, hogy a helyzet elfajul-e, vagy a gyermek idővel túlteszi magát az apja iránt érzett féltékenységén. 7-től 12 éves korig, a kis kamaszkorban kiéleződnek az ellentétek az azonos nemű szülőkkel. Az élet természetéből adódik, hogy a fiúnak erősebb a kötődése az anya felé, ezért, ha az apa nem fejezi ki birtokviszonnyal féltékenységét, akkor a kamasz egészségesen fejlődik. Ebben az életszakaszban az apa szerepe a férfi aspektus példamutatással történő megtanítása.
A 12 éves kor nagyon meghatározó egy fiúnál, hiszen a második dackorát éli, lázad és tiltakozik minden ellen, ami nem tetszik neki. Itt a szülőnek nagyon megértőnek és empatikusnak kell lennie, mert ha nem így tesz, akkor kialakulhat egy olyan apa-fiú ellentét, ami a későbbiekben meghatározó lesz a kapcsolatukban.

Merre menjen a gyermek?

A pályaválasztás fontos tényező a gyermek 14 éves korában és az új közösség befogadása, elfogadása, ami ellentétet, vagy éppen összhangot teremthet a szülőpárral. Az apa általában a saját elképzelése felé szeretné terelni fiát, így állandóan degradálja a gyerek ötleteit, elképzeléseit. A fő probléma, hogy a saját megvalósítatlan tervei nem biztos, hogy egyeznek a gyermek elképzeléseivel. Ha a gyermek esténként le tud ülni valakivel beszélgetni, és a problémáival van kihez fordulnia, akkor megtalálhatja valamelyik szülőben a partnert. Apa és fia között ekkor már a gyermek nemiségéből kifolyólag is lehet egyfajta taszítás, amennyiben az apa nem viselkedik példamutatóan, és nem tud egyenrangú félként tekinteni fiára. Hiszen a kis kamasz ebben a korban nem apát keres, hanem beszélgetőtársat. A szakértő tanácsa ilyen esetben az apának szól. A szülőnek alázattal kell közelednie. Éreztesse a fiúval, hogy az ő gondolatainak, problémáinak is van jelentősége. Meg kell figyelni, hogy miben jó a gyermek és melyik az a terület, ahol az apának lehet szüksége a fia tudására. Ekkor a gyermekben felébred, hogy az apja sem tökéletes és kialakul egy kölcsönös bizalmi viszony.

Lázadásra szelídséggel

15-16 évesen lép be a harmadik, egyben utolsó dackorba, s ekkor kezdi el barátait is válogatni. Olyan személyre van szüksége, aki pozitívan értékeli gondolatait, így akár egy régi baráttól is megválik, amennyiben nem értenek egyet. Ha ebben a korban a szülők mindenre negatívan reagálnak, tiltással közelednek, nem értékelik elképzeléseit, akkor a gyermek elfordul és keres egy harmadik személyt, aki a szülőt helyettesíti, megtestesíti. Ilyenkor felkeres egy rokont vagy egy közeli barátot, aki nagyobb tiszteletet tud kivívni magának, mint a szülei. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ezen a ponton a szülők úgy érzik, nevelésük csődbe ment. Természetesen nem erről van szó, csupán az énjét, a nemiségét felfedező, a világgal harcban álló individuum próbálja érvényesíteni önmagát.
Az addiktológus szerint ilyenkor a szülők feladata a legnehezebb. Hagyniuk kell a gyermeket kibontakozni, hogy igazán megismerhessék, és közelebb kerülhessenek hozzá. Úgy kell bánniuk a kamasszal, hogy megmaradjon a tiszteletük, de ugyanakkor a nevelő hatásukat se veszítsék el.

Csak jót akartam…

– Nektek semmi sem tetszik, amit én csinálok! – fakad ki a fiú. – Ez nem így van fiam, mi csak jót akarunk neked és tudjuk azt, amit te még nem – feleli az apa. Valóban az lenne a jó, amit a szülő akar? Vagy csak azt gondolja, hogy amit elképzel, az a gyereknek is megfelel? Apa és fia között örökös rivalizálás folyik.
Akár kimondják, akár nem és sok területen felütheti a fejét. Ha a fiú karrierje felfelé ível, ha jobban ért valamihez, az apa nehezen dolgozza fel, hogy valamiben a tanácsára szorul, pedig éppen itt lehetne megtalálni a közös hangot. Ekkor érezné igazán a fiú, hogy az apja végre egyenrangú félként, férfiként tekint rá. A párkapcsolataiban sikeres fiú féltékenységet ébreszthet apjában, ha ő nem volt népszerű a nőknél. Fordított helyzetben a fiúnak támad komplexusa... Befolyásoló tényező lehet apa-fiú kapcsolatban az is, hogy az apának milyen neveltetésben volt része, ugyanis mintákat követünk. Ha neki szigorú apja volt és ő nem értett egyet ezzel a neveléssel, akkor nem lesz szigorú. Viszont a megfelelő minta híján nem tud bensőséges kapcsolatot kiépíteni fiával, mert csak azt tudja, hogy milyen viselkedésformát szeretne elkerülni. A pszichológus szerint, ha az anya partnerként az apa segítségére siet, akkor ezt a problémát tökéletesen át tudják hidalni. Amennyiben a férj nyitott a feleség kritikájára, egy harmonikus apa-fiú kapcsolat alakulhat ki.
C. G. Jung elmélete szerint, a szülők meg nem élt élete van a legnagyobb hatással a gyermek lelkére. Tehát a legrosszabb, amit a szülő tehet, ha mindent meg akar adni, ami az ő életéből hiányzott. Bőségesen elég, ha a gyermek egyéniségét előtérbe helyezve neveli és tanítja. Egy tartós, egymásra épülő viszonyban a gyermeknek ugyanolyan jogokat kell adni, amiket magának is megad az ember: énjének tiszteletben tartása és szabadságigényének figyelembevétele. A tisztelet kölcsönösségen alapul, így ameddig a szülő nem tiszteli a gyermeket, addig ő sem várhatja ezt viszonzásul. Amikor a gyermek előáll egy olyan ötlettel, amit a szülő nem tart helyesnek, nem feltétlenül kell csírájában elfojtani a dolgot. A pszichológus ebben az esetben azt tanácsolja, hogy amennyiben lehetséges, hagyja a szülő, hogy a gyerek a saját bőrén érezze a döntése súlyát. Beszéljen vele nyíltan: - Nézd fiam! Szívem szerint lebeszélnélek erről az őrültségről, mert nem értek veled egyet, de mivel ez neked fontos, megelőlegezem a bizalmat, tedd meg! Itt vagyok melletted, támogatlak. Most nem látok benne jót, de én egy másik kor szülötte vagyok. Lehet, hogy működik, amit elgondolsz, de ha mégsem, a csalódásból is sokat tanulhat az ember, a felelősségvállalás megtapasztalása által. Talán a legnehezebb feladat egy szülő számára, gyermeke bukását megélni. Ha ezt megteszi, bizalmát és tiszteletét egy életre elnyerheti.