Recepttár
Vendégváró falatok
A sikeres vendéglátás titka nem csak az ínycsiklandozó ételek és italok feltálalásában rejlik: a siker sokkal inkább múlik a szívélyes fogadtatáson, a kellemes légkörön és az ötletek eredetiségén. A vendégváró falatok készítésének kulcsszava ugyanis a képzelőerő. A hideg és meleg ételeket kombinálva kínálhatjuk, ügyelve arra, hogy ízük és tálalásuk változatos legyen.
Diós-mandulás sajttorta
E mellé az ínyencség mellé különböző kekszeket, leginkább korpás kekszet kínáljunk.
Hozzávalók
(10 személyre):
3 x
Elkészítés:
1. Vágjuk középen félbe a sajtot.
2. Tegyük a túrókrémet egy tálba, és
verjük fel. Közben apránként adjuk hozzá az olvasztott vajat.
3. A keverék egyharmadát kenjük a
félbevágott sajt egyik darabjára, és szórjuk meg a dió és a mandula felével.
Ezután tegyük rá a sajt másik felét, mintha szendvicset készítenénk.
4. Kenjük a maradék túrókrémet a
tetejére, és helyezzük rá a megmaradt diót, mandulát.
5. Hűtsük le jól, de feltálalás előtt fél órával vegyük ki a hűtőből.
Toszkán dobverők
Nemcsak a csirke alsó combjából készíthetjük, hanem a felső szárnyából is. Ez utóbbi mérete miatt különösen alkalmas vendégváráshoz. Ha lehet, marináljuk a húst egy éjszakán át, akkor fogjuk igazán érezni a fűszerek finom ízét.
Hozzávalók
(10 személyre):
20 darab
alsó comb vagy felső szárny
A marináláshoz:
3 evőkanál
olívaolaj
3 evőkanál
napraforgóolaj
2 citrom
héja
3 evőkanál
citromlé
3 gerezd
fokhagyma, összezúzva
3 evőkanál
majoránna
másfél
evőkanál zsálya
másfél
evőkanál kakukkfű
só és bors
Elkészítés:
1. Keverjük jól össze a marináláshoz
szükséges alapanyagokat, és öntsük rá a csirkehúsra.
2. Takarjuk le, és hagyjuk így egy
éjszakán át.
3. Melegítsük elő a sütőt 190
Celsius-fokra.
4. Helyezzük a marinált csirkecombokat
tepsibe, egy rétegben, és süssük az előmelegített sütőben 30-35 percig. Sütés
közben fordítsuk meg egyszer őket, a kicsurgó levet pedig távolítsuk el.
5. Melegen tálaljuk, a szárnyakat hosszú fanyársra tűzve.
Csirkés-sonkás krokett
Ez az étel könnyen és előre elkészíthető, akár fagyasztó szerkényben is tárolható.
Hozzávalók
(10 személyre):
sima liszt
1 nagy
tojássárgája felverve
zsemlemorzsa
Elkészítés:
1. Az összes alkotórészt keverjük
össze, míg egyenletes, nedves állagú nem lesz.
2. Gyúrjunk 5-
3. Mártsuk bele a lisztbe, majd a
felvert tojásba, végül a zsemlemorzsába. (Ebben a szakaszban le is
fagyaszthatjuk.)
4. Helyezzük a hűtőszekrénybe mintegy 2
órára, hogy kellően megkeményedjen.
5. Süssük forró, bő olajban, míg aranyszínű nem lesz (kb. 3-4 percig).
Márványsajtos gömböcök
Ez az ínyencségnek az alapja akár vékony kiflikarika is lehet.
Hozzávalók
(10 személyre):
1 csapott
evőkanálnyi zselatin
2 evőkanál
citromlé
2 púpos
evőkanál friss, felaprított petrezselyem
1 kisméretű
hagyma apróra vágva
1 kisméretű
zöldpaprika apróra vágva
1 kávéskanál
só
frissen
őrölt fehér bors
fekete bors
6 óriáskifli
Elkészítés:
1. Öntsük a zselatinra a citromlevet,
és hagyjuk beivódni. Forró víz fölé téve olvasszuk meg, tegyük fél percre a
mikrohullámú sütőbe, a legerősebb fokozatra.
2. A folyékony zselatint keverjük össze
forró vízzel vagy az uborkalével.
3. Keverjük össze a sajtot az
uborkával, petrezselyemmel, az összevagdosott paprikával, hagymával, a sóval és
a kétféle borssal.
4. Keverjük ezt össze a zselatinos
lével, majd állítsuk az edényt jégre, és keverjük addig, míg hideg és sűrű nem
lesz.
5. A megsűrűsödött keverékhez adjuk
hozzá a tejszínt.
6. Adagoljuk ki az előkészített
formákba, tegyük a hűtőszekrénybe, míg szilárd és kemény nem lesz.
7. Vágjunk
8. Díszítsük petrezselyemlevélkével és egy vékony kis uborkadarabbal. Tálalásig hűtőben tároljuk.



